Belgiumban meghalt a 97 éves Francois Massau, szén- és tüzelőanyag-kereskedő, a forgó lakóház feltalálója, aki némelyek szerint megelőzte korát, ám hosz-szú élete végére már a kortársak is elfelejtették.
Pedig a belga csodabogár ötlete bárkinek jó, aki szereti a napot, és az a vágya, hogy szobái ne legyenek véglegesen egy égtájra tájolva.
Massau 1958-ban, a fővárostól alig 25 kilométernyire, Wavre-ban építette fel zseniális találmányát. A hét szobából álló, nagyjából kör alakú házat erős vaslapra építette, amely betonteknőbe ágyazott vasgolyókon forog szép lassan. A forgó földszint alatt mozdulatlan alagsor van pincékkel és garázzsal, felette szintén áll a tető. A házat kis teljesítményű villanymotor hajtja, amely másfél óra alatt fordít egy teljes kört a házon. A motort egyetlen gombnyomással lehet tetszés szerint bekapcsolni.
A feltalálót azonban kortársai hóbortos csodabogárnak tartották: nyilván nem volt kellő érzéke az önérvényesítés hatékony módszereihez. Pedig találmánya nem három napig tartó csoda volt, hiszen a ház ma is forog modern kacsalábán.
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
