-TUDOMÁNY-
Szakmai körökben meglepő következtetésre jutottak a müncheni Doerner Intézet archeológusai egy, a közelmúltban előkerült lelet nyomán. A felfedezés ugyanis bizonyította, hogy az evolúció során 230–300 ezer évvel ezelőtt megjelenő őseink komoly technikai és szellemi képességekkel rendelkeztek: kifinomult szerszámokat készítettek egy prehisztorikus ragasztó használatával. Mint a londoni Independent című napilap hírül adta, a ragasztó előállításához pontosan meghatározott hőmérsékletre volt szükség.
– A felfedezés rámutatott, hogy a Neander-völgyi emberek a homo sapiens képességeihez mérhető technikai tudással és kézügyességgel rendelkeztek – nyilatkozta Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum professzora. Olyannyira – tette hozzá –, hogy vannak, akik szerint egyszerűen nem is beszélhetünk különbségekről.
A német kutatók tudományos eredménye megkérdőjelezi azokat az elméleteket is, amelyek szerint a Neander-völgyi ember azért tűnt el a föld színéről, mert nem tudta szellemiekben felvenni a versenyt ügyesebb vetélytársaival. A kutatás fókuszában a németországi Harz-hegység egyik külszíni lignitbányájában talált két, feketésbarna szurokminta új technológiával végzett elemzése állt.
Az egyik szurokdarabon egy ujjlenyomat maradt fenn, de jól kivehető egy fából és kőből készített tűzkőszerszám lenyomata is, arra engedve következtetni, hogy a szurok ragasztóként szolgált a kovakőpenge fanyélhez rögzítéséhez.
A minta a müncheni Doerner Intézetben végzett vegyi analízise során kiderült: a ragasztó nyírfagyantából készült, amellyel sokkal nehezebb dolgozni, mint a fenyőgyantával, igaz, utóbbi nem is elég erős ahhoz, hogy ragasztóanyagként szolgáljon. A nyírfaszurok ugyanis kizárólag 300-400 Celsius-fokon állítható elő: alacsonyabb hőmérsékleten nem képződik kátrány, míg magasabb hőfokon a kátrány elég.
Manapság könnyű nyírfaszurkot laboratóriumi körülmények között előállítani, hiszen légmentesen záródó lombikok és hőmérséklet-szabályozó rendszerek segítik munkánkat, ám az eljárás a modern eszközök nélkül komoly nehézségekbe ütközne – olvasható a kutatásról készült jelentésben. A vizsgálatok eredményei nyomán felsejlik, hogy a Neander-völgyi emberek nem véletlenül, hanem szándékosan állították elő a szurkot. A tudatos cselekvés viszont minden esetben a technikai képességek kétséget kizáró jele. Mindez azonban még inkább megnehezíti annak eldöntését, hogy miért élünk ma mi és nem ők – olvasható a kutatócsoport beszámolójában.
Hatred Pours Out in Tisza Party Groups
