A német alkotmánybíróság tegnapi döntésének megfelelően az iszlám vallású hentesek ismét kaphatnak engedélyt a vallási előírásaiknak megfelelő állatvágásra. Ez azt jelenti, hogy érzéstelenítés nélkül, metszőkéssel átvágják a lefogott állat torkát.
A karlsruhei testület egy Hessen tartományban élő török férfi keresete alapján foglalt állást a kérdésben, amely a német földön élő több millió muzulmán miatt széles tömegeket érint. A férfi azt kifogásolta, hogy az állatvédő szervezetek nyomására hozott törvény Németországban tiltja állatok érzéstelenítés nélküli leölését, az úgynevezett metszést.
Az alkotmánybíróság döntése után a német hatóságok nem tilthatják meg az engedély kiadását arra hivatkozva, hogy nem létezik az egész iszlám vallásra érvényes, egységes vallási előírás. A tilalom a szövetségi közigazgatási bíróság 1995-ben hozott határozatán alapult.
Trump béketárgyalást készít elő Zelenszkij és Putyin között
