Nem terjed tova az argentin pénzügyi válság – állapították meg újólag a legfejlettebb államok (G–10) jegybanki vezetői. Sir Edward George, az angol jegybank kormányzója, a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) égisze alatt rendszeresen megtartott értekezlet elnöke szerint a tanácskozás résztvevői most derűlátóbban ítélték meg a világgazdasági fellendülés esélyeit, mint a korábbi BIS-üléseken – tudósított az MTI. Rövid távon a kilátások még meglehetősen gyengék, de a két hónappal ezelőtti helyzettől eltérően most már egyértelműen kezdenek felbukkanni a majdani fellendülés első jelei – mondta a Bank of England első embere.
Az argentínai helyzet állt a G–7 pénzügyminiszter-helyetteseinek tegnapi telefonkonferenciáján is. A Hetek segíteni szándékoznak Argentínának abban, hogy újra növekedési pályára állíthassa a kormány az ország gazdaságát – mondta el a tanácskozók egyike, aki magát nem kívánta megnevezni. Argentína több mint tíz év után vasárnap megszüntette a pezó-dollár paritást, hogy kiutat találjon a súlyos pénzügyi válságból. Néhány órával azután, hogy Euardo Duhalde, Argentína új elnöke rendkívüli hatalmat kapott, a kormány a pezó 40 százalékos leértékelését jelentette be. A devalváció elsősorban a hazai gazdaság védelmét szolgálja, a külföldi befektetők ezzel szemben milliárdokat veszíthetnek. A miniszter bejelentette, hogy a kormány január harmadik hetében új költségvetést terjeszt elő a 2002-es pénzügyi évre, amelynek irányvonala a takarékossági politika folytatása, a kiadások és bevetélek egyensúlya lesz. A döntés előtt röviddel, a képviselőház után a szenátus is jóváhagyta Duhalde szükségprogramját. Ennek értelmében az elnök a következő két évben rendkívüli hatalmat kap a gazdaság irányításában, vagyis nincs szüksége parlamenti jóváhagyásra. A pezó leértékelése miatt a külföldi vállalatoknak több milliárd dollárt le kell írniuk argentínai befektetéseikből. Főként spanyol és francia konszernek érintettek. Az elnök szóvivője bejelentette, hogy rövidesen „komoly párbeszédet” kezdenek a külföldi befektetőkkel. A kormány februárban akar tárgyalásokat kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és a Világbankkal az ország külföldi adósságairól – mondta Lenicov.
Az európai tőzsdék főbb indexei tegnap napközben 0,8-1 százalékos veszteséget mutattak. A pesti tőzsde indexe a nyitás után többször előjelet váltott. A BUX a nyitáskor és a záráskor is a pénteki értéke közelében alakult. Az egész napi részvényforgalom nem érte el a hárommilliárd forintot. A befektetők bizonytalanságát jelezte, hogy a tőzsdeindex egy meglehetősen szűk, ötvenpontos sávban mozgott, de nap közben többször irányt váltott, hol kisebb veszteséget, hol nyereséget mutatva. A vezető részvények közül egyedül az OTP-vel bonyolítottak milliárdos forgalmat a brókerek. A bankpapír stabilan 17 000 forint fölött forgott, amire az elmúlt tizenkét hónapban nem volt példa. A 17 075 forintos záróár 0,7 százalékos drágulást tartalmaz. Jóval gyérebb, alig több mint félmilliárd forintos forgalom után 0,2 százalékkal lett olcsóbb a Matáv, hasonló visszacsúszást szenvedett el a Richter, míg a Mol 0,1 százalékkal lett olcsóbb.
A középmezőnyben a gépipari társaságok papírjai vonták magukra a figyelmet: a Rába szokatlanul nagy, 82 millió forintos forgalomban majdnem négy százalékkal ugrott feljebb, míg a NABI – ugyancsak erős vételi nyomásra – 1,7 százalékkal lett értékesebb.
Hatred Pours Out in Tisza Party Groups
