Az MSZP választási programja a jólét, a biztonság, a biztonságérzet, illetve az ország, a haza és a nemzet felemelkedésének programja lesz – fogalmazott Kovács László a párt országos választmányának szombati ülésén, amikor is a pártelnök ismertette, majd ezt követően a testület az elnökséggel egyetértésben elfogadta a dokumentumot. A politikus hangsúlyozta: a sikeres választási szerepléshez a kormányénál jobb mondanivalóra és különb csapatra van szükség. Szerinte a szocialisták programja és csapata ilyen. Kifejtette: programjukkal szociális, demokratikus és modernizációs fordulatot készítenek elő.
– A következő kormány vezérlőelve a hozzáértés, a demokrácia és a tisztesség lesz – hangoztatta az ülésen Medgyessy Péter. – A nemzeti közép kormánya nemcsak ígér jólétet, haladást és biztonságot, hanem ezeket meg is teremti – tette hozzá a párt miniszterelnök-jelöltje. Medgyessy kijelentette: a decemberben meghirdetett hétigenes kormányzati filozófiájukban szociáldemokrata értékrend tükröződik. Hozzátette: kialakították az ország lehetőségeinek és az emberek vágyainak ismeretében az Egyetértésben a nemzettel elnevezésű – személyes vállalásait is tartalmazó – programtéziseket is. Kovács László egy újságírói kérdésre adott válaszában ugyanakkor arról beszélt, hogy ez utóbbi tartalmazza a kormányzati filozófia alapjait, ám a dokumentumot pontosan nem ismeri, viszont szívesen átlapozza azt.
A választmány az elnökséggel egyetértésben elfogadta a párt országos listáját is. Az első húsz helyről vita nem alakult ki. A listát Medgyessy Péter vezeti, őt Kovács László pártelnök, Szili Katalin elnökhelyettes, Horn Gyula volt párt- és miniszterelnök, Jánosi György választmányi elnök, Nagy Sándor frakcióvezető, Lendvai Ildikó és Juhász Ferenc alelnökök, Csehák Judit egykori egészségügyi és szociális miniszter, Lamperth Mónika elnökségi tag, Vitányi Iván, a párton belüli szociáldemokrata platform elnöke, Kósa Ferenc országgyűlési képviselő, Mandur László budapesti pártelnök, Baja Ferenc pártigazgató, Puch László pénztárnok, Szekeres Imre, Csabai Lászlóné és Tóbiás József elnökségi tagok, Doszpot Péter volt rendőrtiszt és Vári Gyula világbajnok vadászpilóta követi. A lista további helyein szerepel szakszervezeti vezető, valamint roma jelölt is. Kovács Lászlótól megtudhattuk, az MSZDP-n kívül – amelynek elnöke, Kapolyi László második a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listán – más párttal nem kötöttek és nem kötnek olyan választási szerződést, amely alapján azokat listás hely illetné meg.
Azzal kapcsolatban, hogy Szűrös Mátyás szocialista országgyűlési képviselő bejelentette, függetlenként is kész megméretni magát a választásokon, Kovács László kérdésünkre kifejtette: a régóta tartó távolodás elérte a végső pontot. Megtudhattuk: fel sem merült, hogy a korábbi ideiglenes köztársasági elnököt újra jelöli a párt. Arra a kérdésünkre, kizárják-e az MSZP-ből, amennyiben valóban függetlenként indul, annyi választ kaptunk: a párt akkor alakítja ki álláspontját, ha ez megtörténik.
A választási programot, illetve az országos listát a párt január 26-án ülésező kongresszusa hagyja jóvá.
„Az Orbán–Nastase-paktum aláírásával a jelenlegi kormány elárulta a határon túli magyarokat és megtévesztette a magyarországi munkavállalókat” – áll az MSZP országos választmányának szombaton elfogadott nyilatkozatában. A testület felszólítja a kormányt: függessze fel a „paktum” végrehajtását, és végezze el a szükséges szakértői vizsgálatokat. Kovács László nem nevezte meglepőnek Adrian Nastase román miniszterelnök azon kijelentését, miszerint a magyar fél rosszhiszeműen írta alá a magyar– román egyetértési nyilatkozatot. Szerinte a magyar kormány kommunikációs csapdába került, amikor a határon túli magyaroknak, a romániai munkavállalóknak és a magyarországi alkalmi munkából élőknek el akarja magyarázni: mindegyikőjüknek jó a megállapodás, miközben e dolgok között nyilvánvaló az ellentmondás.
*
Választmányi tagok egyhangúlag azt állították: feszült légkörben, éles viták mellett zajlott a testület szombaton késő estig elhúzódó ülése. A tárgyalás többször félbeszakadt, ilyenkor a párt elnöksége tanácskozott. A viták a választmány elnökhelyettesei, valamint a roma és szakszervezeti vezetők listás helye miatt robbantak ki. A párt második legfontosabb testülete, az országos választmány általános elnökhelyettese, Simon Gábor a testület álláspontja ellenére, az elnökség nyomására, csak a 79. lett a listán, tehát nem került „befutó” helyre. Parázs volt a vita a másik két elnökhelyettes, Csiha Judit és Wiener György pozíciójáról is, ám ők végül némileg előbbre kerültek. Többek szerint e témakörön kívül előkészítetlen volt a roma és a szakszervezeti vezetők listás szerepeltetése is. Úgy értesültünk, az elnökség a szombati ülés után még módosított a választmány által jóváhagyott listán. Teleki László, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke végül bekerült az első negyvenbe: a 34. helyet foglalja el, ám Benga Oláh Tibor, az MSZP cigány tagozatának elnöke csak a 85. helyet kapta meg. Vadász János, a KKDSZ elnöke a várakozásokkal ellentétben csak a századik hely körül szerepelt a választmányi ülést követően, ám az elnökségi döntés nyomán jelentősen előbbre lépett. Egyes hírek szerint Horváth Aladárnak, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökének neve fel sem merült a választmányi vitában.
Nem ért egyet az MSZP döntésével, ezért tiltakozó levelet juttatott el a párt elnökségéhez a listán csupán 85. helyen induló Benga Oláh Tibor, az MSZP cigány tagozatának elnöke. – Az MSZP döntéséből is látszik, hogy a párt nem becsüli meg cigány tagozatának eddig végzett munkáját, eredményeit – jelentette ki Benga Oláh. Mint mondta: a választmány eredeti javaslata szerint Teleki László, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) alelnöke a párt 34. helyén, ő pedig az azt követő 35. helyen indult volna a választásokon, ám a rá vonatkozó tervek sajnálatos és érthetetlen módon megváltoztak. – A választmány tagjai végig egyhangúlag engem támogattak, de az elnökség mégsem fogadta el a döntésüket – fogalmazott a cigány tagozat vezetője. – Teleki sohasem vett részt a szocialisták munkájában, ezért nem értem, hogy kiknek volt érdeke az OCÖ alelnökének a támogatása – közölte.
Elfogadhatónak és megfelelőnek tartja jelölését az MSZP listájának 34. helyét elfoglaló Teleki László, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke. – Igazából Benga Oláh Tibornak kellene jobban tudnia, hogy miért én kerültem a 34. helyre, hiszen ez belső döntés volt – vélekedett az OCÖ alelnöke. Teleki elmondta: két politológust kért fel arra, hogy elemezzék, mire számíthat a választások során a 34. helyről indulva.
Horváth Aladárt, az Roma Polgárjogi Alapítvány vezetőjét lapzártánkig nem sikerült elérni.
Szili katalin bizakodó. A jobboldal elbizonytalanodása a szocialisták győzelmét vetíti előre – jelentette ki Szili Katalin, a szocialista párt alelnöke az MSZP Hajdú-Bihar megyei kampánynyitóján. Úgy vélekedett: mivel a Fidesz elnöke szerint a párt felkészült a kisebbségi kormányzásra, a kormányfő pedig március 20-ig külföldön tartózkodik, mindez arra utal, hogy a jobboldal nem bízik a győzelmében. Kijelentette: ezt a megállapítást támasztja alá az is, hogy a Fidesz kormányzati pénzeket használ választási célokra, és az OVB-ben csak a saját jelöltjeik kaptak helyet. Az MSZP megyei listáját vezető Nagy Sándor szerint a jelenlegi kormányzat egyik legsúlyosabb hibája, hogy nincs térségi politikája, ezt a szocialisták kormányra kerülésük esetén azonnal orvosolnák. Egyrészt legalább a három legnagyobb régióra fejlesztési politikát dolgoznának ki, másrészt létrehoznák a térségfejlesztést célzó kormánybiztosi rendszert, amely elsősorban a befektetésösztönző és munkahelyteremtő pályázati pénzek összehangolásával hatna oda, hogy a leszakadt régiók felzárkózzanak. (D. M.)
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
