Hamarosan lezárulhat a Fenyő-ügy

Jelenleg is több gyanúsítottja van a négy évvel ezelőtt elkövetett Fenyő-gyilkosságnak. Az ügyben most is szakértői vizsgálatok folynak – értesült a Magyar Nemzet. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője viszont megkerésésünkre azt közölte: a nyomozók szerint nincs remény a brutális gyilkosság eredményes befejezésére.

2002. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még valóban nem kérelmezte eddig az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a Legfőbb Ügyészségtől az 1998-as Fenyő-gyilkosság nyomozásának meghosszabbítását, amely február 11-től lenne esedékes – erősítették meg a Magyar Hírlap hírét lapunknak. Ám az Aradi ucai épületből származó értesülésünk szerint több személy neve is felmerült a február 11-i brutális támadással összefüggésben. Velük kapcsolatban kezdeményeztek a nyomozók különböző szakértői vizsgálatokat, ezek eredményétől teszik majd függővé, hogy a nyomozást folytatják-e, vagy négy év elteltével lezárják. Úgy tudjuk, hogy a nyomozás esetleges lezárásával nem minden SZBEI-nél dolgozó rendőr ért egyet, vannak olyan vélemények, amelyek szerint idővel még mindig lehet remény a sikeres felderítésre: akár a megbízó személyét, akár pedig a profi bérgyilkost illetően. Egyes híresztelések a merénylet megbízójaként országosan ismert személyt is emlegetnek.
A nyomozás során kiderült: Fenyő János médiavállalkozó az üzleti életben semmit nem bízott a véletlenre. Mielőtt üzleteket kötött volna, magánnyomozóval információkat szereztetett a cégekről és azok tulajdonosairól, csak ezután ült le velük érdemben tárgyalni. A Magyar Nemzet információja szerint egy, valamikor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó, és a kilencvenes évek elején leszerelő operatív tiszt vezette ezt a nyomozó irodát.
Mint emlékezetes, a Vico-birodalom tulajdonosát az esti órákban a Margit utca és a Margit krt. kereszteződésénél Mercedese volánja mögött lőtte agyon géppisztolyos gyilkosa, miközben a fodrászhoz igyekvő Fenyő János a lámpa zöld jelzésére várakozott. A gyilkost egy fehér Mitsubishi személyautó szállította a helyszínre, amelyből kiszállva néhány lépés után azonnal tüzet zúdított a fekete luxuskocsira. A minden bizonynyal profi bérgyilkos tucatnyi járókelő szeme láttára követte el tettét, és még arra is volt ideje, hogy a géppisztolyt egy parkoló gépkocsi alá lökje, és az egyik közeli kapualjban megszabaduljon kabátjától, sapkájától, kesztyűjétől. Minden valószínűség szerint ez az autó vette fel az addig gyalog menekülő gyilkost a háztömb túlsó felén, majd szállította eddig még ismeretlen helyre. A gépkocsit hetekkel később találták meg. A járműről kiderült, hogy hamis papírokkal vásárolták. Mint ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az ügygyel kapcsolatban egy koszovói albán fiatalembert – az akkori Központi Bűnüldözési Igazgatóság kezdeményezésére Magyarországra önként érkező –, Acifi Niazit egy esztendeig tartották előzetes letartóztatásban gyilkosság gyanújával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.