Magyarországi üzleteteiben kínált termékeinek nyolcvan százalékát magyar beszállítótól szerzi be az Auchan Magyarország Kft. áruházlánc. Ennek biztosítására a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött nemrég megállapodást a francia vállalat – tudta meg lapunk Csomor Gábortól, a VOSZ ügyvezető igazgatójától.
Csomor Gábor közölte: a szövetség az áruházlánctól kapott igénylista alapján hívta fel tagjainak figyelmét, majd javasolt beszállítókat a cégnek. A feladat kivitelezésére a VOSZ fejlesztette a VOSZ-Tan Kft.-t, amely saját költségén építette ki az áruházakkal az informatikai kapcsolatot. A francia cég számára garanciát is jelent egyben az érdekvédelmi szövetség által javasolt beszállítók kiválasztása.
Gillemot Katalin, az Auchan igazgatói asszisztense kérdésünkre válaszolva elmondta: a megállapodás is segíti az irányú törekvéseiket, hogy a jövőben még nagyobb arányban forgalmazzanak magyar termékeket. A cég áruházainak száma tovább bővül, s a jelenlegi beszállítók egy része már nem rendlekezik akkora kapacitással, hogy kielégítse a megnövekedett igényeket. Hozzátette: azokra a kis- és középvállalkozókra, akik eddig pontosan, rendszeresen, és jó minőségben szállítottak, a jövőben is számít a társaság, viszont újabb beszállítóknak is lehetőséget teremtenek.

Példátlan lépést terveznek Weberék, hogy Magyar Péter megtarthassa mentelmi jogát