Közel egymillió menekült hazatérésére számítanak az idén az Afganisztánnal szomszédos országokból – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője. A menekültek mozgása alapján végzett számítások eredményeként elmondta azt is, hogy Irán és Pakisztán földjén az utóbbi két évtized során összesen mintegy négymillió ember keresett menedéket az Afganisztánban dúló gyilkos háborúk elől. Az Iránban élő kétmillió menekült közül 2001-ben 140 ezren tértek haza, és a hazatérők áradata a tálibok bukása óta egyre duzzad. Pakisztánból a tálibok veresége óta naponta 4-5 ezer menekült tér vissza Afganisztánba – idézte az AFP Sinohara asszonyt, a világszervezet kabuli szóvivőjét.
Hétfőre virradóra amerikai katonai repülőgépek újabb csapásokat mértek a terroristák feltételezett rejtekhelyeire Afganisztán keleti részén, Hoszt város környékén, jelentette az MTI. Amerikai katonákkal a fedélzetén négy helikopter szállt le az éjszaka Hoszt közelében. Az amerikai katonák azzal a feladattal érkeztek a területre, hogy indítsanak vadászatot bujkáló terroristák után a pakisztáni határ térségében – értesült az afgán AIP hírügynökség. A Paktia tartománybeli Hoszt környékén volt korábban az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet egyik fő kiképzőközpontja.
A pakisztáni egyeztető tárgyalásokat folytató Tony Blair brit kormányfő tegnap este meglepetésszerű látogatásra Afganisztánba érkezett. Személyében a tálib rendszer bukása óta először látogatott nyugati kormányfő az országba. Blairt és feleségét Hamid Karzai ideiglenes afgán kormányfő fogadta a főváros közelében lévő bagrami repülőtéren.
Itt az újabb botrány Ruszin-Szendi Romulusz luxusutazásairól
