Csődbe is juttathatja a dél-somogyi Rinyaújlak horgászegyesületét az a két-három vidra, amelyik kieszi a halat az egyesület horgászai elől. Évente tíz mázsa halat telepítenek a falu melletti halastóba, ám ennek negyedét is képes elfogyasztani egy-egy vidra. A huszonöt fős horgászegylet már minden hatóságot felkeresett panaszával, köztük a térség természetvédelmi felügyeletével megbízott Duna–Dráva Nemzeti Park igazgatóságát is, ám eddig senki sem kárpótolta a már csőd szélén álló horgászközösséget. A rinyaújlakiak kaptak ugyan egy vidracsapdát a természetvédőktől, ám a falánk állatok szétszedték azt. A település polgármestere most azt javasolja: hagyjanak fel a horgászással a falubeliek, és létesítsenek egy olyan – rendkívül népszerű – vidraparkot, mint amilyen a közép-somogyi Mike község közelében van, és amely menedéket nyújt az ország távoli részeiből „elűzött”, fokozottan védett állatoknak is.
Két súlyos következménnyel jár, hogy Sinner feladta az Alcaraz elleni döntőt Cincinnatiben
