Budapesten egy héten belül már másodszor fordult elő, hogy járdán gázolt egy személyautó. Szombaton délután háromnegyed hat előtt öt perccel a 22 éves W. Norbert egy Suzukival, az Erzsébet körút és a Wesselényi utca sarkán, eddig még tisztázatlan körülmények között felhajtott a járdaszigetre, ahol több forgalomterelő oszlopot kidöntött, majd elgázolt két idős asszonyt. Egyikük a kórházba szállítást követően életét vesztette, társnőjének állapota már stabilizálódott.
W. Norbert, akit lopás miatt már korábban is körözött a rendőrség, a helyszínen elismerte, hogy drogot fogyasztott, és nem emlékezett arra, pontosan mi történt.
Múlt vasárnap este egy közepesen ittas állapotban lévő férfi hajtott Buickjával a járdára a főváros VII. kerületében, a Király utcában. A gázoló, akinek nem volt jogosítványa, egy nőt és két gyermekét ütötte el; az egyik kislány belehalt sérüléseibe.
Kína célja: energia olcsón
