Onnan tudják, hogy vagyok, hogy lukácsos vagyok immár ötven éve. Itt mondják el minden premier után az első kritikát, jót, vagy rosszat. Itt vigyáznak arra, hogy hízzak, ne hízzak. Miért éppen a Lukács? Ide szerződtem 50 évvel ezelőtt. Valahogy az első szél idehozott, és utána nem tudtam innen elmenni – mondja el a fürdőhöz fűződő érzéseit a kötet szerzőinek Kállai Ferenc. Összesen 88 törzstag jár ide rendszeresen, közülük sokan megosztják emlékeiket, történeteiket az olvasókkal.
Hogy miért éppen Szent Lukács nevét viseli a fürdő, ez többé-kevésbé ma is rejtély. A szerzők utánanéztek a névadás lehetséges változatainak: a török időkben „csukor-hamamnak” nevezték a fürdőt, a németek pedig Lochbadnak keresztelték el, ebből ered a magyar lukas fürdő név – írja még a XX. század elején Kúnos Ignác egyetemi tanár. Joanovits Pál szerint, mivel a fürdő egykori tulajdonosa a Lukász-család volt, így a nép a fürdőt róluk „lyukas” fürdőnek nevezte. Az azonban biztos, hogy a Szent Lukács nevet Palota Rezső, az 1893-ban alapított Szent Lukács Részvénytársaság elnöke adta.
A könyv részletesen kitér a fürdő múltjára, történelmére is. 1178-ban a betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok rendje telepedett le a mai Császár és Lukács fürdő területén, ahol a konventek részére templomot, kórházat és fürdőt építettek. Később Musztafa pasa megépíttette a Barutchne Ilidzseszi malmot a fürdő mellé, amelyet a Szent Lukács forrásvize működtetett. 1678-ban egy királyi rendelet kincstári vagyonnak nyilváníttatta a fürdőt, s északi és déli részre választotta szét. Az északi részen kialakított Császárfürdő mellett a déli részen a Császármalom igencsak háttérbe szorult. A területet olyannyira elhanyagolták, hogy eliszaposodott, gaz és hínár lepte el. A hely névtelenségét jelzi, hogy a XIX. század elején a legtöbb monográfia még csak meg sem említi a forrást. „A császárfürdő tőszomszéd közelében lévő malom udvarában van az úgynevezett Lukáts fürdő, melyek felette csekély számú kádjai leginkább a vidékről érkező földmívelők által szokott gyógyul használtatni” – írja Palugyay Imre 1852-ben.
A gyűjtemény leszögezi: a Lukács jelentős fejlesztése Palotai Fülöpnek köszönhető. Az egykori befektető 1884-ben 350 000 forintért vásárolta meg a fürdőt a kincstártól, s nyomban építkezésbe, hatalmas átalakításba fogott. A működtetésre létrehozott Lukács Fürdő Rt. gyógyszállót, népgőzfürdőt, modern vízgyógyásztai osztályt létesített, és ismét felépítette az iszapfürdőt.
A szerzők valamennyi hiteles dokumentációt felkutattak, hogy a ma is gyógyító erejű víz felfedezéséről beszámolhassanak: a fürdő egyik nevezetessége a 38 méter hosszú, 40 Celsius-fok átlaghőmérsékletű iszaptó volt. A tó bőséges iszapja részben a talaj elmorzsolódásából adódott és a Duna által számított folyami iszap is felhalmozódott a vízben.
A vizek gyógyhatását először Dulácska Géza 1882-ben megjelent tanulmánya tárta fel. „A Lukás fürdő már régen felismerte azt a kiváló helyzeti előnyt, amelylyel a legtöbb külföldi fürdőhellyel szemben bír, hogy az évszakoktól a fürdőzési szezon teljesen független. A Lukács fürdő igazgatósága propagandafüzetet adott ki évekkel ezelőtt, amely hivatkozik arra, hogy a téli kúra bevezetése olyan újítás, amelyet már kezdete óta hálával ismert fel a szenvedő közönség és évről évre nagyobb tért hódít” – írta.
A könyvben minden információt megtudhatunk a fürdőben végbe ment változásokról, az átépítésekről és fejlesztésekről. A lényeges funkcióbővítés az ötvenes években kezdődött, amikor az addig egységet alkotó komplexumot két részre osztották. A kórházi részlegeket az ORFI-hoz, a többi részt pedig a későbbi fővárosi főigazgatósághoz tartozó Lukács-fürdőhöz kapcsolták. A logikátlan eljárás és az épületgépészeti rendszerek szétválasztása az épület rekonstrukciós munkálatait a mai napig akadályozza.
Végül javallatokat kapunk a gyógyvíz használatához is: az ízületek és a gerinc idült kopásos megbetegedéseinek, más gyulladások, a köszvény, vagy éppen baleseti utókezelés kitűnő gyógyforrása a Lukács. Álmatlanság, kimerültség és idegesség esetén is jót tesz egy kis mártózás a forró vízben.
Újabb döbbenetes felvételek kerültek elő a kényszersorozásról + videó
