Iszlám demokrácia

Afganisztán új kormányáról megoszlanak a vélemények. Tény, hogy sikerült egy, az egész társadalmat többé-kevésbé lefedő ideiglenes hatalomgyakorló szervet létrehozni, de abban minden érintett megegyezik, hogy messze még az út vége. Bizonyos, hogy a későbbiekben választások során kell hogy kialakuljon az új afgán parlament és kormány. Ez a nyugati vélemények szerint elindíthatja a közép-ázsiai országot a demokratikus fejlődés útján, de egyes politológusok máris tartanak a történelmi hagyományoktól teljesen eltérő berendezkedés bevezetésétől.
Az iszlám világ korábban hírből sem ismerte a demokráciát. A középkor kalifátusai, emírségei és sejkségei a tekintélyuralmi rendszer alapján működtek, és ebben az időben a „mesés Kelet” egyes tudományágakban Európa előtt járt. A francia forradalom által a köztudatba hozott szabadság-egyenlőség-testvériség jelszó csak az öreg kontinenst rengette meg alapjaiban, a Kelet továbbra is élte a jól megszokott életét. Mára, a világ „zsugorodásával” egyre több nyugati képzeli úgy, hogy az életet csupán a demokratikus szabályok betartásával lehet élni, az iszlám azonban továbbra sem hisz a technokrata Nyugatnak.
A mozlim országokban napjainkban vagy önkényuralom, vagy látszatdemokrácia van. A gazdag és befolyásos Öböl menti arab országok nyíltan elnyomó rendszert működtetnek, ám ezekben az államokban a lakosság – érdekes módon – nem feltétlenül ellenzéki. Bár nem tud beleszólni a nagypolitika alakulásába, mivel nincsenek választások, aligha boldogtalanok emiatt. A részvételi demokrácia iránti igény a legtöbbször fel sem merül a Kelet emberében. Mondhatni, az iszlám világ lakosai a politikai gondolkodás szempontjából a középkori Európát idézik.
A másik csoportot azok az országok alkotják, akik adnak a látszatra. Itt vannak választások, ám az azon részt vevő pártok bizonyos hányada az egyeduralom megszerzésére törekszik, és véget kíván vetni a parlamenti játéknak. Ezek a pártok rendre jó eredményeket érnek el a választásokon, de a kormány általában betiltja működésüket. Bár névleg demokratikus köztársaságokról van szó, valójában a népképviselet legelemibb szabályait sem tartja be a rendszer.
A szeptember 11-i események nyomán kialakult helyzetben most az amerikai és európai nagyhatalmak – amelyeknek évszázados demokratikus múltjuk van – élet- és szokásidegen rendszert kívánnak bevezettetni az iszlám országokban. A mozlimok azonban nem történelmi tapasztalataik alapján alakítják életüket, hanem minden esetben a Korán az irányadó. Az ott lefektetett alapelvek az élet minden területét lefedik, így a jó kormányzás módszere is megtalálható a szent könyvben. Ezen nagyobb változtatásokat eszközölni olyan kirívó istenkáromlás lenne, mint alkoholt inni.
Ezért a helyzetet ismerők úgy vélik, Afganisztánban csodának kell történnie, hogy sikerüljön választások útján felállítani a törvényhozást. A helyi kiskirályok a demokratikus szabadságeszmény érdekében nem fogják feladni hatalmukat. A helyiek pedig fejcsóválva figyelik majd az olyan furcsa képződményeket, mint a pártok vagy a képviselők, és vélhetően választási komédia alakul ki, vagy teljes közömbösség fogja halálra ítélni az afgán demokráciát.