– Szeretnénk meglepetést okozni, és megint előrelépni egyet, nem csak játékban, hanem eredményességben is javulni – így készült Boér Gábor, a fehérváriak edzője a Kecskemét–Videoton bajnokira. – Ma inkább visszafelé léptünk az építkezésben. Különösen az első félidőben katasztrofálisan teljesítettünk – mondta ugyanő a 3-1-es hazai győzelemmel végződött találkozó után. Visszafelé építik, magyarán tehát rombolják, bontják a Vidit...

A szakember két nyilatkozata magáért beszél. Négy forduló után már nem elhamarkodott a megállapítás: nagy a baj a Vidinél. Az NB I-ből az előző idényben kiesett csapatnak az is komoly kihívást jelent, hogy az NB II-ben megkapaszkodjon.
A Videotonnak négy forduló után csupán két pontja van, így az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a tabellán.
Boér Gábor a Videotonról: Hiányoznak a karakterek
Boér Gábor nem menekül el a felelősség elől és azt is pontosan látja, mi a gond
– Nagyon hiányolom a karaktereket a pályáról, abszolút megilletődötten, ömbizalom nélkül és hitehagyottan futballoztunk az első félidőben, ami számomra érthetetlen, mert nem így fejeztük be az elmúlt hetet és nem is volt ennek semmi előjele – fejtegette Boér Gábor, sportszerűen gratulálva a Kecskemétnek a megérdemelt sikerhez. A Videoton edzője hozzátette, az edzéseken, a hétköznapokon nehéz pontosan megítélni, ki mire képes, mert téthelyzetben, a mérkőzéseken kell teljesíteni. Éppen ezért egyelőre még keresi a csapatát, csak éppen nincsenek edzőmeccsek, folyamatosan tétmérkőzéseken kell megtalálnia azt a kezdőtizenegyet, amelyre lehet építeni.
Cser-Palkovics András polgármester egyelőre türelmes
Cser-Palkovics András egyelőre türelmes, nem fogalmaz meg véleményt a Videoton teljesítményéről. Székesfehérvár polgármester legalábbis legutóbb még a bajnoki rajt után posztolt. A Honvédtől hazai pályán elszenvedett 3-0-s vereség után ezt írta: „Nehéz kezdés volt, de nagy köszönet illeti a szurkolókat, a Vidi-családot, nem rajtuk múlt! Türelem kell, és ez a fiatal, magyar csapat megérdemli a türelmet. Mindörökké Videoton!”
Kínálja magát a kérdés: vajon még mindig tart a türelem?
Lesz-e középcsapat a Vidi az NB II-ben?
Emlékezhetünk, Cser-Palkovics András a tavasszal nagyon a szívén viselte a csapat sorsát, a korábbi tulajdonos, Garancsi István felelősségét is felemlegette. Nyilván fontos szerepe volt abban is, hogy a csapat visszakapta régi nevét és ismét Videotonként szerepel. A polgármester az új idényről szólva úgy fogalmazott, a Videoton erős középcsapat lesz. Nos, a Vidi egyelőre nem felel meg ennek a várakozásnak.