Kamarai tanácsok a Széchenyi-tervhez

Csákó Attila
2002. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdte működését a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Széchenyi-terv pályázatokkal kapcsolatos tanácsadó szolgálata – ismertette lapunkkal Bazsó Csaba, a BKIK főtitkára. A vállalkozóknak abban segítenek eligazodni, hogy az egyes szakmákban mely pályázatokon érdemes részt venni, illetve, hogy az érdeklődőknek milyen feltételeket kell teljesíteni a sikeres forrásszerzéshez, s mekkora önrészt kell felmutatniuk.
A kamarai szolgáltatást minden érdeklődő ingyen veheti igénybe, még a nem kamarai tag vállalkozók is, mert a Gazdasági Minisztérium is hozzájárul annak működtetési költségéhez. Bazsó Csaba aláhúzta: a BKIK azt is tervezi, hogy kialakítja azoknak a szakértőknek a névjegyzékét, akikhez érdemes fordulni a pályázatok kitöltése ügyében. A fővárosi kamara olyan szakértőket ajánl majd a vállalkozásoknak, akik megfelelő szaktudással rendelkeznek és megfizethető, reális áron dolgoznak. A főtitkár ismertette: az érdeklődők Budán, a Krisztina körúti központban Szabó Ottóhoz, Sebestyén Imréhez, vagy Kondorossy Tiborhoz fordulhatnak, míg Kőbányán a Szent László téri kézműves székházban működő tanácsadó szolgálatnál Szeredy Pétert kell keresniük.
Bazsó Csaba rámutatott: a BKIK egyéb más szolgáltatásokkal is a vállalkozók rendelkezésére áll. Kőbányán hétfőnként egy jól működő team várja az érdeklődőket, akiknek segítenek eligazodni – egyebek mellett – jogi, adó, külkereskedelem, vám, ISO-minősítés, könyvvitel vagy szakképzés témakörökben. A budai székházban pedig csütörtök délutánonként jogi, adó és társadalombiztosítási tanácsokkal szolgálnak. A főtitkár kiemelte: nagy reményeket fűznek a Baross Gábor szolgáltató irodához, amely az elektronikus kereskedelem előnyeit kihasználva segít kapcsolatot teremteni az üzleti partnerek között, és segíti a keresleti és kínálati oldal igényeinek kielégítését, elsősorban a nemzetközi piacokon.
***
A TÍZEZER KÖZELÉBEN. A kötelező kamarai tagság idején a BKIK-nak 114 ezer tagja volt. Közülük mintegy 55 ezren fizettek rendszeresen tagdíjat. Napjainkban 9400 tagja van a fővárosi kamarának. Jelenleg az éves tagdíj a cég egy évi korrigált árbevételének függvényében 10 ezer és 800 ezer forint között mozog. Pozitívum a BKIK-tagok számára, hogy a kamarai tagkártya segítségével jelenleg már 450 vállalkozásnál részesülnek különböző kedvezményekben, amelyeknek mértéke 5 és 30 százalék között mozog. A kamara azon dolgozik, hogy a jövőben a tagság védjegyként is működjék a gazdasági életben.Továbbra is fájó pontja viszont a vállalkozóknak, hogy a tagdíj nem írható le az adóalapból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.