Két nő a bíróság felső vezetésében

Kinevezte a Legfelsőbb Bíróság büntető, polgári és közigazgatási kollégiumának vezetőit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), akik között két nő van, ami teljesen új színfolt a magyar igazságszolgáltatás vezetésében – mondta Zanathy János, az OIT hivatalvezetője, szóvivője.

MTI
2002. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A büntetőkollégium vezetője 2002. február 1-jétől hatéves időtartamra Kónya István lesz, a polgári kollégium vezetői állását Murányi Katalin, a közigazgatási kollégium vezetői posztját pedig Bauer Jánosné kapta. A Legfelsőbb Bíróság történetében első alkalommal tölt be ilyen magas posztot nő.
Az OIT foglalkozott az Országos Ítélőtábla felállítására vonatkozó feladatokkal is, a vonatkozó jogszabály szerint az ítélőtábla – Budapest székhellyel – 2003. november 1-jétől kezdi meg működését.
A testület foglalkozott továbbá a szabálysértési ügyek elbírálásához biztosított 30 bírósági titkári és 30 tisztviselői hely elosztásával. Az OIT szóvivője reményét fejezte ki, hogy az összes bírósági ügy majdnem 10 százalékát kitevő évi 90 ezer szabálysértési eljárás elbírálásában nagy segítséget nyújtanak az új titkári és tisztviselői álláshelyek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.