Kis pénz, nagy haszon

Befektetéséhez képest aránytalan mértékben részesült a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő és Hasznosító (Fuf) Kft. nyereségéből, azért szorították ki a külföldi céget a ferihegyi terminál hasznosításából – értesült a Magyar Nemzet.

2002. 01. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányzat eredeti szándéka az volt, hogy a 2B terminál ne állami beruházásként, hanem vállalkozói tőke bevonásával valósuljon meg. Csakhogy az Airport Development Corporation (ADC) 5,7 millió dollárt fektetett be, vagyis a 120 millió dolláros projekt költségeiből mindössze 4,8 százaléknyi volt a külföldi cég befektetésének aránya. Ehhez képest a terminál hasznát 34-66 százalékban osztotta fel az ADC az állami tulajdonú Légiirányítási és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) Rt.-vel. Információink szerint az ADC közvetlenül is nyújtott szolgáltatásokat a beruházáshoz. A „kivitelezési menedzsmentet” hárommillió dollárért, a „projektmenedzsmentet” 1,4 millió dollárért adta, a „tender-előkészítést” kétmillió dollárért végezte, sőt „fejlesztési díjat” is felszámolt 1,4 millió dollár értékben. A cégcsoporthoz tartozó ADC & ADMC Ltd. is tanácsokat osztott a Fuf Kft.-nek a terminálok kamatokkal csökkentett bruttó hasznosítási bevételeinek három százalékáért. 1999-ben 1,3 millió, 2000-ben pedig 1,5 millió dollárért. Az ADC & ADMC Ltd. még költségtérítést is kapott, a két év alatt félmillió dollárt.
Fónagy János a Ferihegyi repülőtéren lévő utasterminálokkal kapcsolatban tegnap elmondta: azért kívánják felbontani a kisebbségi külföldi tulajdonosokkal a szerződést, mert az a magyar állam és a Ferihegy Airport Rt. számára is rendkívül kedvezőtlen. A miniszter szerint a külföldi tulajdonosok a korábban megkötött szerződéseknek köszönhetően – amit 1998 előtt is sokan elleneztek a minisztériumon belül is – kis befektetés révén jelentős haszonra tettek szert. Fónagy János közölte: a Ferihegy Airport Rt. el kíván számolni a Fuf Kft. 34 százalékos tulajdonosával, átvállalják a hiteleket, illetve rendezik az alaptőke-befizetésekkel kapcsolatos számlákat is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.