Mint elmondta, a 2001-ben megkezdett nemzeti népegészségügyi program első két évének költségvetési fedezettel is alátámasztott fontos eleme az újabb szervezett szűrővizsgálatok bevezetése.
Elmondta: az egészségügyi intézmények működtetésének szabályairól december második felében elfogadott törvényhez négy kormányrendeletet és öt miniszteri végrehajtási rendeletet kell elkészítenie rövid időn belül a tárcának. Az ötéves konszolidációs programban meg kell oldaniuk a tőkehasználati díj bevezetését, vagyis az amortizáció elszámolását az egészségügyben, az ingatlanok és az orvostechnika állapotának felmérését, illetve meg kell határozniuk a rekonstrukciós forrásokat – közölte Mikola István.
A miniszter szerint a tárca folytatja informatikai fejlesztési programját, továbbá segíti az egészségbiztosítás megújulását az egészségügyi intézmények szektorsemleges finanszírozására, valamint a járó és a fekvő betegek ellátásáért járó díjak harmonizálására törekedve, mindemellett előkészíti az önálló munkahelyi baleset-biztosítási ág bevezetését is. Az új szabályozások az európai trendekhez igazodást jelentik, ami jó a betegeknek, az egészségügyben dolgozóknak, mert megindul az ellátórendszer átfogó szerkezeti, működési és morális megújítása – mondta Mikola István.
Példát mutat Magyarország: látványosan tisztul a hazai energiamix
