Az önkormányzati bérlakásállomány növelésének támogatására 2000. július elsejétől van mód, az akkor hatályba lépett kormányrendelet alapján. A jogszabály megjelenése óta folyamatosan érkeznek a pályázatok a Gazdasági Minisztériumba (GM). Az eltelt másfél év alatt összesen 7027 lakás felépítéséhez, megvásárlásához, illetve kialakításához hagyott jóvá állami támogatást a gazdasági miniszter, összességében 32,5 milliárd forint értékben. Ennek az összegnek a felhasználásával 3530 szociális bérlakással, 1938 költségelvű bérlakással, valamint 347, a fiatalok részére épült garzonlakással, 755 idősek otthonában létrehozott lakóegységgel és 427 nyugdíjaslakással gyarapodtak az önkormányzatok, illetve egyházak – tudtuk meg Hegedűs Évától, a GM helyettes államtitkárától.
A Széchenyi-terv keretében tavaly öt alkalommal hirdetett eredményt a vissza nem térítendő állami lakástámogatásokról Matolcsy György gazdasági miniszter. A bérlakásprogram legutóbbi, decemberi fordulójában 174 pályázatot nyújtottak be, összesen 14 milliárd forint támogatási igényre. A döntés értelmében 117 pályázat nyert 8,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást, és ennek révén kis híján 1600 bérlakás épülhet meg. A megítélt támogatásból több mint kétmilliárd forint az idősek által igénybe vehető lakások létesítését szolgálja. A nyertes pályázatok között száz önkormányzat, illetve három egyház található.
Hegedűs Éva lapunknak elmondta azt is, hogy a Széchenyi-terv keretében az iparosított technológiával épült lakóházak energiatakarékos korszerűsítését, felújítását segítő panelprogramot 2001. február elején indította el a kormány. Ennek keretében a beruházási költség egyharmadát, de lakásonként maximum négyszázezer forint támogatást lehet igényelni.
Hegedűs Éva jelezte, hogy 2002-ben a Széchenyi-terv keretében 14 milliárd forint áll rendelkezésre a lakásprogramokra. Ha az igények ezt meghaladják, akkor lehetőség lesz átcsoportosításra is.
Netanjahu szerint Macron politikája táplálja az antiszemitizmust
