Küldi az APEH a bevallási nyomtatványt

Barát Mihály
2002. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 2,4 millió bevallási nyomtatványcsomagot küld ki ez év januárjában az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Vámosi-Nagy Szabolcs elnökhelyettes. Az APEH azoknak küld nyomtatványcsomagot, akik tavaly is maguk nyújtották be adóbevallásukat, illetve adóelőleget fizettek 2001-ben. Azok, akik valamilyen okból nem jutnának egységcsomaghoz, a lakóhely szerinti kirendeltségeken átvehetik azt.
A bevallási ívek ismét több ponton változtak a megelőző évhez képest, ám ezek a változások kizárólag az egyes jogszabályok módosulásából következnek – hangsúlyozta az elnökhelyettes. A magánszemélyeknek most is lehetőségük van arra, hogy a járulékfizetési kötelezettség felső határát meghaladóan levont nyugdíjjárulékot az szja-bevallásban igényeljék vissza. Az egészségbiztosítási járulék felső határa megszűnt, így ezen a címen múlt évre vonatkozóan már nincs visszaigénylési lehetőség. A lakásvásárlásra, -építésre, -bővítésre 1994-től felvett banki kölcsönhöz kapcsolódóan már múlt évre is érvényesíthető a legfeljebb 240 ezer forintos adókedvezmény. Jelentős változás még, hogy a családi kedvezményt érvényesítőknek az eltartottak adatait tartalmazó lapot minden esetben ki kell tölteniük.
Változatlanul maradtak ugyanakkor a bevallási határidők: február 15-ig az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett adóalanyoknak kell elszámolniuk a múlt évi tevékenységükről, illetve azoknak, akiknek a költségvetés felé egyéb kötelezettségük van: a többieknek március 20. a bevallási határidő.
A bevallásokban szereplő leggyakoribb hiba a tv-készülékről való nyilatkozat hiánya, és az adójóváírást is sokan rosszul veszik igénybe. Az APEH adatai szerint gyakoriak az egyszerű összeadási hibák és az aláírás hiánya is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.