Szili Katalin férjének balesete tavaly november 22-én 16 óra 23 perckor történt Pécsett, a vasúti pályaudvarhoz közeli Rét utcában. A parlament alelnökének személyi használatú autóját M. Miklós vezette. A fehér színű állami autó az előtte szabálytalanul kikanyarodó gépkocsi miatt hirtelen lefékező taxival ütközött össze. A karambol következtében a taxist gerincpanaszokkal szállították a mentők kórházba. A balesetet okozó M. Miklóst – aki a taxisnak és a rendőröknek is elismerte felelősségét – a helyszínelő rendőrök megszondáztatták, majd vérvételre szállították.
Lapunk a balesettel összefüggő nyomozással kapcsolatban megkereste a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki közölte, hogy Szili Katalin férje, M. Miklós koccanása ügyében csakis Sárközi Ferenc ezredes, megyei főkapitány jogosult nyilatkozni.
Sárközi lapunknak elismerte a koccanás tényét, s mindössze annyit volt hajlandó mondani, hogy bűncselekmény hiányában a nyomozást még december 6-án lezárták, és az ügyet átadták a szabálysértési osztálynak. Erről egyébként közleményt is kiadtak, amelyet a rendőrség internetes honlapjára fel is tettek.
A főkapitány a Magyar Nemzet további kérdéseire nem válaszolt, így lapunk nem tudhatta meg, milyen mértékű alkoholos befolyásoltság alatt állt M. Miklós a koccanás idején.
A balesetet Szili Katalin nem jelentette az Országgyűlés Hivatalának. A hivatal gazdasági vezetője, Bakos Emil a balesetet követően lapunkkal közölte: a személyi használatra kiadott autóknál engedélyezik, hogy azokat a családtagok is vezethessék. Ám arról ő sem tudott, hogy a fehér Passattal bárki is karambolozott volna. Az eseményeket követő napokban, az Info Rádió adásában, a Pécsett történtekkel kapcsolatban feltett hallgatói kérdésre válaszolva az MSZP elnökhelyettese, aki egy személyben az Országgyűlés alelnöke, hatátozottan tagadta a baleset megtörténtét.
Tegnap az Orbán-kormány tevékenysége kapcsán „tények és hazugságok” elnevezéssel tartott szocialista sajtótájékoztatót követően arra a kérdésünkre, hogy fenntartja-e a baleset tagadására vonatkozó állítását Szili Katalin közölte: nem nyilatkozik, mert nem ez volt a sajtótájékoztató témája, s nem érti, hogy miért foglalkozik lerágott csontokkal a Magyar Nemzet. Kikapcsoltatta a riporteri magnót, majd közölte: minden, őt megalapozatlanul hátrányosan megjelenítő írásunkért beperli lapunkat.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
