Az MSZP országos választmánya mai ülésen javaslatot tesz a párt országos listájára és megvitatják a választási program tervezetét. A kongresszus január 26-án a választmány és az elnökség együttes javaslata alapján dönt e két témakörben. Az országos lista vezetője Medgyessy Péter lesz. Előzetes hírek szerint őt Kovács László követi. Előkelő helyen lesz Horn Gyula volt kormányfő, Szili Katalin elnökhelyettes, Jánosi György választmányi elnök, Nagy Sándor frakcióvezető, a két alelnök, Lendvai Ildikó és Juhász Ferenc, Baja Ferenc pártigazgató és Puch László pénztárnok. Úgy tudjuk, elvként fogalmazódott meg, hogy a választott testületek vezetői és a Tízek Társaságának tagjai befutó helyet kapjanak.
Trump béketárgyalást készít elő Zelenszkij és Putyin között
