- TUDOMÁNY -
Ebihalakkal végeztek kísérleteket a Tokiói Egyetem szakemberei, amelyeknek az volt a célja, hogy gyógykezelési eljárásokat dolgozhassanak ki vakoknak. Amint arról a kutatócsoport vezetője, Makoto Asasima a BBC-nek beszámolt, a kísérletek során békaembriókból eltávolított sejteket ültettek ebihalakba. Az átültetés előtt a donor embrió sejtjét egy speciális anyagban áztatták, majd egy ebihal kioperált bal szemének helyére ültették. Egy hét alatt a kifejlődő szemgolyó csatlakozott a látóidegekhez, és semmilyen jel nem utalt arra, hogy tartani kellene a kilökődésétől.
Asasima professzor szerint jó esélye van annak, hogy az eljárást emberi műtétek esetében alkalmazható módszerré lehet fejleszteni. A kidolgozásra váró metódus hosszú távon segíthet abban, hogy hatékony kezelést tudjanak majd kidolgozni a rossz látás miatt szenvedő embereknek.
A Sote II. Számú Szemészeti Klinikájának igazgatója, Salacz György szerint a japán kutatók által kifejlesztett eljárásmód még nagyon messze van attól, hogy embereken alkalmazzák, már csak azért is, mert a békák nálunk jóval alacsonyabb rendű élőlények. Az állati és emberi szervek nagyon eltérően viselkednek – mutatott rá Salacz, aki a szem betegségeinek orvoslásában az áttörést a génterápiáktól várja.
– Az eredmények biztatók – tette hozzá –, ám egy hasonló eljárás alkalmazása előtt meg kéne állapítani, hogy a születendő gyermeknek lesz-e később szembetegsége, majd az embriót a beavatkozás során el kellene távolítani az anyaméhből, utána pedig vissza kéne ültetni. Úgy tűnik – vélte –, hogy ez egyelőre több mint utópia.
Amint arról novemberben beszámoltunk, a Kioto egyetem kutatóinak sikerült pálcikákat, a retina fényérzékeny receptorait előállítaniuk az írisz sejtjeiből – patkányoknál.
Valverde összeesett otthon a nappaliban, megijedtek a Real Madrid szurkolói + videó
