Milliárdos kárt okoz a balatoni hallopás

MTI
2002. 01. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évente fél–egy milliárd forint közötti összeget tesz ki az a kár, amelyet a balatoni haltolvajok okoznak télen és nyáron az államnak – közölte Tölg László, a Balatoni Halászati Rt. termelési vezérigazgató-helyettese. Az rt. megbízott vezetője annak kapcsán nyilatkozott, hogy a napokban a sajtó többször is hírt adott a befagyott Balaton jegén léket vágó orvhorgászokról.
– Nem orvhorgászokról van szó, hanem haltolvajokról, akik télen a jégbe léket vágva folytatják a hallopást – hangsúlyozta a siófoki székhelyű részvénytársaság megbízott vezérigazgatója. A legtöbb haltolvaj az északi parton Gyenesdiás, a déli parton pedig Boglár környékén működik.
Tölg László hangsúlyozta: a halőrök ugyan a part teljes hoszszában ellenőrzik télen is a Balatont, de a tettenérés nehéz, s emellett a haltolvajok többnyire agresszívan lépnek fel a halőrökkel szemben. A Balaton jegén vágott lék veszélyes is, hiszen a haltolvajok természetesen nem jelölik meg, hol vágták meg a jeget, s így akárki beleléphet a lékbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.