International Herald Tribune
Az euró meglepően simán levezényelt bevezetése a közös pénzt mind ez idáig elutasító Nagy-Britanniában felfrissítette a vitát arról, hogy az Egyesült Királyság lemondhat-e függetlenségének egyik szimbólumáról, a font sterlingről – tudósít szombati számában a nemzetközi napilap. A cikkíró rámutat: miközben a felmérések szerint a szigetország lakosságának kétharmada elutasítja a közös pénz bevezetését, a Blair-kormányzat egyre nyíltabban pártolja a valutaunióba való brit belépés gondolatát. A kormányzat stratégái és a Nagy-Britanniában jelenlévő multik is abban bíznak, hogy az új fizetőeszköz általánossá válásával a britek ellenállása fokozatosan elolvad az euróval szemben, így egy később megtartandó referendumon maguk az állampolgárok fogják majd áldásukat adni az új pénz bevezetésére.
The Daily Telegraph
Némileg eltérően látja a helyzetet a brit konzervatív napilap vasárnapi száma. Az újság cikkében arról számol be, hogy a britek soha nem voltak ilyen határozottak a kérdésben, és 73 százalékuk kerek perec elutasítja az euró esetleges bevezetését a szigetországban. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint azok többsége, akik ellenzik az új pénzt, úgy vélik, hogy a kormányzat akaratuk ellenére is megkísérli majd bevinni Nagy-Britanniát az euróövezetbe.
The Sunday Times
Megint csak eltérő véleményen van a londoni Times vasárnapi kiadása, amely egy másik felmérés ismeretében azt állítja, hogy a Blair-kormányzat most sikerrel rendezhetne meg egy olyan referendumot, amelynek segítségével az ország a valutaunió részévé válhat.
Los Angeles Times
Az amerikai nyugati part mértékadó napilapja arról ír, hogy miként veszti el fokozatosan kizárólagos vezető szerepét az amerikai zsidó közösség életében New York, és követel egyre több beleszólást a közösség ügyeibe a Los Angeles-i „enklávé”. A demográfiai kutatások szerint ma már csupán az amerikai zsidó közösség negyven százaléka él az ország északkeleti felén, ám, ahogy a cikkben egy Los Angeles-i rabbi fogalmaz: a New York-iak „szeretnék fenntartani a hatalmat maguknak”.
A cikkből kiderül, hogy a földrajzi törésvonal mellett New York és Los Angeles között azért is ellentét feszül, mert a keleti parton azok vannak többségben, akik továbbra is kizárólag a holokauszt emlékének ébren tartása érdekében, az antiszemitizmus ellen tevékenykednek, míg a nyugatin az ilyen szervezetek célját főként az általánosabb és a klasszikus liberális értékek alapján álló társadalmi igazságok hirdetésében látják (pl. Bush elnök alkotmányt csorbító törvényeinek ellenzése, vagy a közel-keleti békefolyamat előmozdítása).
Elemzők nyilatkoztak a kormány készülő akciótervéről
