Nem luxus a téli gumi és a hólánc használata

Komplett téli gumiabroncs-garnitúra mintegy 40 ezer forinttól, hólánc 8-10 ezer forinttól szerezhető be. Több európai országba ezek nélkül be sem engedik télen az autókat, ám minden előírásnál, szabálynál sokkal fontosabb a biztonság.

Mayer György
2002. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól kalkuláltak azok az autósok, akik előrelátóan már november közepén felrakatták a téli gumiabroncsokat, hiszen az idei tél a magyar viszonyok között rendkívül hirtelen és nagyon korán köszöntött be. Igaz, ennek leginkább a gumiszerelők örültek, mert a pillanatok alatt jégpályává változó utakon csúszkáló autósok hamar rájöttek, hogy az „időjárás-felelős” ezúttal komolyan gondolja a telet, és tartósnak ígérkezik a hideg és a hó.
A kérdéssel már csak azért is érdemes foglalkozni, mert a hazai viszonyok között elég eltérő a téli gumik használatának megítélése. Az elmúlt évek enyhe telei eddig részben azokat igazolták, akik szerint pénzkidobás a téli gumira költeni, azt a néhány hűvösebb hetet óvatos vezetéssel át lehet vészelni anélkül is. Ez eléggé vitatható álláspont, bár tényleg pénzkímélő, de leginkább akkor igaz, ha az ilyen szemléletű autós márciusig elő sem ássa a hó alól járgányát. Aki viszont a hidegebb hónapokban is autózni szeretne, annak nem szabad ezen a néhány tízezer forinton spórolnia. Főleg akkor nem, ha figyelmesen tanulmányozta az előrejelzést, amely hosszú és tényleg kemény telet jósol, nem is beszélve az autószervizek árlistáiról, amelyek a karoszszériajavítás költségeit taglalják.
Nézzük gyakorlati oldalról a kérdést. Ma már egy középkategóriájú autót sem lehet 2,5-3 millió forint alatt megvenni, amely a magyar kereseti viszonyokat tekintve jelentős mértékben megterheli a családi büdzsét. Ehhez képest már egy kisebb koccanás után akár százezres nagyságrendet is elérhet a kár, nem beszélve egy esetleges személyi sérülés következményeiről. Ezért mindenképpen meggondolandó egy komplett garnitúra téli gumi beszerzése, amely ráadásul évekre megoldhatja a problémát. Körbenézve az üzletek kínálatát, az árszint guminként 8-10 ezer forinttól indul, a plafon pedig a csillagos ég. Természetesen végig lehet böngészni a szaklapok tesztjeit, melyekben az átlagautós számára értelmezhetetlen adatokat találunk a húzóerőről, a zajosságról, a különböző útviszonyokhoz rendelt fékútról, a gumi futófelületéről, anyagösszetételéről és így tovább. Elismerve, hogy ezek rendkívül fontosak a szakembereknek, mégis elsősorban a pénztárca és a téli autózás szükségessége dominál majd a beszerzéskor. Másként gondolkodik az, aki hivatásszerűen, naponta kénytelen kocsiba ülni és bejárni az egész országot, mint az, aki csak hétvégén viszi el kirándulni a családot.
Szakemberek szerint a legolcsóbb téli gumi is lényegesen biztonságosabb a nyárinál, mégpedig nemcsak a nagyon hideg és havas, jeges útviszonyok között, hanem már plusz 6-7 fokos hőmérséklet alatt is. Ez elsősorban a gumi anyagának köszönhető, mert a nyári gumik ilyen hőfokon megmerevednek, elvesztik kedvező tapadási tulajdonságaikat. A gondos és előrelátó autós november táján elgurul a szervizbe és átcserélteti a gumikat. Egyszerűbb és olcsóbb garnitúra mintegy 40 ezer forintért felrakatható, bár lényegesen jobb megoldás, ha felnivel együtt cseréljük a kerekeket. Ez utóbbi hoszszú távon gazdaságosabb is, mert egy-egy átszerelés közel háromezer forint a négy kerékre számolva, míg bontóban vagy a gumisnál ötezerért használt felnit lehet venni. Csak a teljes csere, vagyis mind a négy kerék átszerelése ér valamit, hamis az a szemlélet, hogy elég csak a meghajtott kerekekre téli gumit szerelni.
Aki megengedheti magának, vásároljon szuper minőségű és tesztekkel igazolt gumicsodákat, biztos, hogy kiélezett forgalmi helyzetekben jobban szerepelnek az ilyen gumikkal szerelt autók, mint szerényebb kivitelezésű társaik. Nem kérdés, hogy a biztonságos és gazdaságos autózás elképzelhetetlen téli gumi nélkül, ám ez sem csodaszer, és nem helyettesíti az óvatos vezetést. A higgadt s az útviszonyoknak megfelelő vezetési technika valamilyen szintig feltétlenül kiegészíti az olcsóbb biztonsági berendezések nyújtotta védelmet. Vigasztalja ez a tény a takarékosságra kényszerülő s többségben lévő sofőröket.
Az utóbbi időben ugyancsak előtérbe került a hólánc kérdése is, egyre több európai országba be sem engedik télen az autóst nélküle, sőt az idei évtől már hazánkban is bizonyos útszakaszokra kötelezővé tehetik a meglétét. Ez újabb kiadást jelent, bár valamivel olcsóbb, mint a téli gumi. Egy garnitúra egyszerűbb hólánc 8-10 ezer forintért beszerezhető, a komolyabb és könnyebben felszerelhető készlet megközelíti a 30 ezer forintot. Ez ismét az autós anyagi helyzetén múlik, valamint azon, hogy ki mennyit akar időzni és babrálni a felszereléssel. Nem árt előzetesen gyakorolni a hólánc fel- és leszerelését, mert kemény hidegben, átfagyott kézzel nehéz megtanulni a fogásokat.
Alapvető tudnivaló, hogy betonúton nem szabad használni, ezért előfordulhat, hogy mire célhoz ér az autós, akár többször is szerelhet. Megéri előzetesen a meleg garázsban leckéket venni, valamint az sem hátrány, ha van az autóban szerelésre szánt kesztyű, hólapát, kéztörlő rongy, meleg csizma.
És akit mindezek ellenére sem sikerült meggyőzni a téli gumik és a hólánc szükségességéről, annak egy tanácsot adhatunk: kémlelje az eget, reménykedjen a tavasz mielőbbi beköszöntében, és persze vezessen óvatosabban!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.