A hazánkkal határos államokban élő 2,8 millió magyart képviselő politikai szervezetek kezdeményezésére jött létre a státustörvény – hangzott el a Magyar–Amerikai Koalíció és a Duna Televízió által szervezett nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol a határon túli magyar vezetők fejtették ki álláspontjukat a jogszabályról. Egyetértettek abban: a törvény megkönnyíti a határon túli magyarság helyzetét, és üdvözölték a román–magyar egyezmény aláírását. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke szerint a kedvezménytörvény összhangban van a szomszéd országok, valamint az EU jogrendjével. Reményét fejezte ki, hogy a jövő héten megszülethet a magyar– szlovák megállapodás is. Tőkés László nagyváradi püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke képmutatónak nevezte azon vádaskodásokat, melyek szerint a kedvezménytörvény diszkriminatív. Kasza József szerb miniszterelnök-helyettes, a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szélsőséges szerb jobboldali erők megpróbálják felnagyítani a törvény körül kialakult problémát. Kárpátalján is nagy az érdeklődés a magyarigazolványok iránt, de a magyarországi sajtókampány nem tesz jót az ügynek – közölte Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Nem tesz jót a sajtókampány
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!