Nem vonulhatnak Budára „dolgozni” a prostituáltak

Egy nemzetközi egyezmény szerint a diplomaták lakása éppen olyan védettséget élvez, mint maga a nagykövetség vagy a konzulátus, és ehhez az egyezményhez Magyarország is csatlakozott. A II. kerületben éppen ezért csak az erdős részeken nincsen védett övezet, hiszen a városrészben mintegy ezer diplomatalakás található. A prostituáltak még nem döntötték el, hogy mit tesznek az új helyzetben.

Gidró Kriszta
2002. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak az erdős területeken „dolgozhatnak” az örömlányok a II. kerületben, mivel a városrészben mintegy ezer diplomatalakás található.
Az 1965-ben született XXII. számú törvényerejű rendelet egyértelműen rögzíti, hogy a diplomaták magánlakása ugyanolyan védettséget élvez, mint a külképviselet épülete – jelentette ki tegnap Bencze B. György, a II. kerület fideszes polgármestere. A rendelet a nemzetközi kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt hirdeti ki hazánkban.
Az önkormányzat a korábban elkészült digitális térképen bejelölte a Külügyminisztériumtól megkapott ingatlanokat. Bár a munkával még nem végeztek teljesen, már most tudható: nincsen védett övezeten kívüli közterület a kerület lakott részein. – Ha a prostituáltak mégis megjelennek a Rózsadombon, egyértelműen szabálysértést követnek el – mutatott rá Bencze B. György. Szerinte mostantól az ügy nem az önkormányzatra és nem is a Belügyminisztériumra tartozik, hanem a rendőrségre és a bíróságokra. A polgármester éppen ezért sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „feleslegesen borzolták a városrész polgárainak idegeit”.
Ugyancsak sajnálkozott a polgármester, mert az önkormányzatnak pénzébe és idejébe került az ügy megoldása. Bencze B. György megjegyezte: a jelek szerint a prostituáltak érdekvédelmi szervezete sem egységes ebben a kérdésben. A hét elején mondott le tisztségéről két elnökségi tag, mert a rózsadombi akciót ellentétesnek találták a szervezet alapszabályával, és mert velük nem egyeztettek ebben a kérdésben.
Hangyási Sándor, a kerület rendőrkapitánya kijelentette: szigorúan járnak majd el a lányokkal szemben. Közölte azt is: a Külügyminisztérium államtitoknak minősítette a diplomatalakások címeit. A listát a rendőrség a II.–III. kerületi bíróságra juttatja majd el, ahol az egyes szabálysértési eljárásokban a bírák ellenőrizhetik, hogy a rendőrök jogszerűen állították-e elő a prostituáltakat.
– Ne hivatkozzék jogszabályra az, aki két éve mulasztásos törvénysértést követ el – közölte lapunk kérdésére Földi Ágnes, az örömlányok szóvivője. Mint fogalmazott, a politikusok évek óta különböző jogszabályok betartását várják el a prostituáltaktól, miközben ők maguk sem tartják be a törvényeket. Földi Ágnes szerint ez azt jelenti, hogy a politikusokra csak azok a törvények vonatkoznak, amelyeket ők maguk be akarnak tartani. – Ilyen alapon mondhatnám, hogy mostantól lopni vagy ölni fogok, mert nem tetszik nekem a büntető törvénykönyv – fogalmazott a szóvivő. Elmondta: több örömlány éppen a több- éves börtönbüntetését tölti, mert nem tudták kifizetni a rájuk kiszabott szabálysértési bírságokat. A szükséges öszszeget ugyanis nincs hol megkeresnie az örömlánynak. Földi szerint felesleges volt kivenni a büntető törvénykönyből a prostitúciót, hiszen az eredmény így is a börtönbüntetés. – Tulajdonképpen Demszky úrnak is a lányok mellett lenne a helye a börtönben, hiszen a főváros továbbra sem tervezi megszüntetni a mulasztásos törvénysértést, továbbra sem akar türelmi zónát kijelölni – tette hozzá Földi Ágnes, aki érthetetlennek nevezte, hogy a törvénysértésért csak a prostituáltakat ültetik le.
A prostituáltak egyébként még nem döntötték el, hogy mit tesznek az újonnan kialakult helyzetben. A Rózsadombra vonulásról csak a jogászokkal történt konzultáció után határoznak majd. Földi Ágnes lapunk kérdésére cáfolta, hogy titkos tárgyalásokat folytatna a rendőrséggel. Úgy fogalmazott: bár tárgyalhatna végre valakivel, hogy rendeződjék az örömlányok helyzete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.