Ibrahim Rugovát a harmadik menetben sem választotta meg a koszovói parlament a tartomány elnökévé. Tegnap kétszer is szavaztak a honatyák, másodszor már egyszerű többség is elegendő lett volna, ám akkor is mindösze 51-en voksoltak az egyetlen jelöltre. Pontosan tízzel kevesebben, mint megválasztásához szükséges lett volna. Az előző szavazás eredménye is hasonló volt. Akkor nyolcvan szavazat kellett.
Felemás eredménnyel értek véget a föderáció átrendezéséről szóló szerb–montenegrói szakértői tárgyalások. A három csoport egyike – amelyik az alkotmányos-jogi kérdésekkel foglalkozott – nem tudott közös jelentést készíteni, ehelyett két okmányt, egy belgrádi és egy podgoricai nézeteket tükröző jelentést továbbított a politikusoknak, tehát mindkét fél megmaradt a már ismert álláspontjánál. Mindazonáltal Branko Lukovac montenegrói külügyminiszter a tárgyalásokat hasznosnak ítélte meg. A másik két szakértői csoport – a külpolitikai és védelmi, valamint a gazdasági, pénzügyi és szociálpolitikai – eredményesebb munkát végzett, és egységes jelentéssel állt elő.
*
A jugoszláv kormány a szövetségi képviselőház elé utalta a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának védelméről szóló törvényjavaslatot. Elfogadása esetén lehetővé válik a kisebbségi nemzeti tanácsok megalakítása, a szövetségi kisebbségi alap létrehozása, valamint a kisebbségi ombudsman intézményének működtetése.
Cinkosok a némák
