Jelenlegi utóda, Gerhard Schröder szerint a jövőben már nem a kontinens népei, hanem legfeljebb a bürokraták vitatkoznak majd egymással. Szokásos újévi beszédében Schröder utalt a németek új világpolitikai szerepére: „Meg kell tanulnunk, hogy a világközösség többet vár el tőlünk, mint a múltban, akkor is, ha katonai eszközök bevetése szükséges, mert a diplomácia lehetőségei nem elegendők a konfliktusok megoldására.” A balkáni szerepvállalás után a Bundeswehr alakulatai most Afganisztánba készülnek.
Az új esztendő küszöbén két belpolitikai téma foglalkoztatja elsődlegesen a német polgárokat: a hazai gazdasági élet recessziója és a szeptemberi szövetségi választások. Amíg a városok meg községek anyagi helyzete drasztikusan romlik, és Wolfgang Thierse, a parlament elnöke a volt NDK országrész számára további hathatós segítséget követel, addig a német ipar legjelentősebb ágazata biztató statisztikai adatokkal jelentkezik: a hazai autógyárak mindegyike jelentős haszonnal zárja 2001-et, exportját hárommillióhatszázezer kocsira növelte, és e rekordteljesítményt az előttünk álló tizenkét hónap során sem látja veszélyhelyzetben. A munkanélküliség ennek ellenére nyomasztó.
Az ellenzéki kereszténydemokraták – ennek megfelelően – a gazdasági problémákat akarják a kortes időszak középpontjába helyezni. Reményeik folyamatosan növekszenek az SPD/Zöldek-koalíció leváltására – legalábbis a közvélemény-kutató intézetek meglátása szerint: amíg 2001 elején a megkérdezett polgároknak csak mindössze húsz százaléka bízott egy CDU/FDP szövetségben, addig ma már negyvenhat százalék tartja lehetségesnek a kereszténydemokrata/liberális kettős sikerét.
Netanjahu szerint Macron politikája táplálja az antiszemitizmust
