Az indiai védelmi miniszter hétfőn kijelentette, hogy a hazáját Pakisztántól elválasztó ellenőrzési vonalnál felvonultatott indiai csapatok mozgósításának mérséklése mindaddig szóba sem jöhet, amíg Iszlámábád ténylegesen le nem állítja a „határon átmenő terrorizmust”.
George Fernandes washingtoni látogatásának küszöbén nyilatkozott Újdelhiben. Amikor az újságírók annak veszélyét firtatták, hogy akár India, akár Pakisztán atomfegyverére apellálhat, Fernandes kijelentette: az atombomba kizárólag a feltartóztatás eszköze, és józan ésszel senki se merne még csak gondolni sem az alkalmazására.
A pakisztáni elnök szombat este elhangzott korszakos jelentőségűnek minősített tévébeszédében az iszlám szélsőségesek elleni intézkedések sorozatát jelentette be. Pakisztán nem szolgál többé terrorakciók kiindulópontjául – mondta Pervez Musarraf. Fernandes ígéretének gyors teljesítésére biztatta Musarrafot, rámutatva, hogy mindkét fél csapatai a „frontvonalon” állnak. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette: országa nem fog a végtelenségig várni Musarrafra, hogy teljesítse ígéreteit. India az újdelhi parlament ellen december 13-án végrehajtott öngyilkos merénylet után rendelte el a katonai mozgósítást. Musarraf betiltotta a merényletért India által kárhoztatott két kasmíri szeparatista szervezetet és további három iszlám radikális csoportot. Szombat óta máris ezernél több iszlám szélsőségest tartóztattak le, és a törvényen kívül helyezett szervezetek mintegy négyszáz irodáját zárták be Pakisztánban. George Bush, az Egyesült Államok elnöke telefonbeszélgetést folytatott Pervez Musarraffal, és üdvözölte szombati beszédét.
Iszlámábádban jelezték, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter szerdán felkeresi Musarrafot, majd Indiába, Afganisztánba és Japánba is ellátogat. Újdelhiben jelenleg a kínai miniszterelnök vendégeskedik. Csu Zsung-csi személyében egy évtizede első ízben jár kínai kormányfő Indiában. A Reuters szerint Kína ezzel azt kívánja jelezni, hogy bár éveken át Pakisztánt támogatta, most kiegyensúlyozottabb viszonyra törekszik két riválizáló szomszédjával.
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
