Az interjúban Pokorni Zoltán derűlátóan szólt pártjának választási esélyeiről, és azt azzal indokolta, hogy „az elmúlt évben jelentősen megnőtt Magyarországon azoknak az embereknek a tábora, akik helyeslik a Fidesz világos jövőképét. Ezért jó esélyt látok arra, hogy a rendszervál-tás óta zajló hektikus kormányváltásokat most felválthatja a politikai kontinuitás, egy polgári politika kontinuitása”. Kifejtette, hogy pártja a jövőt kívánja választási harca középpontjába állítani. „A Fidesz ambíciói arra irányulnak, hogy perspektívát nyújtson azoknak az embereknek, akik nem csupán élni akarnak, hanem aktívan és tettre készen részt akarnak venni a jövő alakításában. Pártunk ezeknek az embereknek a partnereként értelmezi magát” – mutatott rá a pártelnök.
A választások utáni lehetőségekről szólva elmondta: „A koalíció már fennáll a polgári tábor rendkívül erős szövetségében, amely a Fidesz-Magyar Polgári Pártból, a Magyar Demokrata Fórumból és a szétforgácsolódott kisgazdapárt politikusaiból tevődik össze. A felmérések igazolják, hogy ez a polgári szövetség rendelkezik a legjobb kilátásokkal az abszolút többség elérésére.”
Főként a kisebb cégeken segíthet jelentősen a készülő akcióterv
