Pozsonyi kétoldalú szakértői egyeztetés

Neszméri Sándor
2002. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megerősítette a szlovák külügyminisztérium is azt a korábbi budapesti hírt, hogy szerdán Pozsonyban találkozik az a kétoldalú szakértői vegyes bizottság, amely a határon túli magyarokról szóló kedvezménytörvény alkalmazását, annak módját és formáit hivatott tisztázni. A találkozót nagy várakozás előzi meg, mivel a megállapodás hiányában a szlovák pártok újabb és újabb javaslatokkal állnak elő a törvény megvalósításának megakadályozásáért, s nemcsak szélsőséges nacionalista ellenzéki pártok követelnek konkrét lépéseket, hanem a kormánypártok is, tehát a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kormánykoalíciós partnerei is.
A Szlovák Nemzeti Párt már leadta javaslatát a szlovák parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának, amely arra vonatkozik, hogy vizsgálják felül az MKP azon parlamenti képviselőinek mandátumát, akik kérték a magyar igazolvány kiadását. Ezt az ötletet támogatja az egykoron Rudolf Schuster által alapított Polgári Egyetértés Pártja is, valamint a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja, holott mindkét tömörülés az MKP kormányzó partnere. A keddi koalíciós tanácson a szerdai szakértői tárgyalások ellenére a Kereszténydemokrata Mozgalom készül javaslat előterjesztésére, amely arra irányulna, hogy a kormány rendelettel akadályozza meg a státustörvény érvénybe lépését. A nemrég alakult Valódi Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota viszont arra szólította fel a szlovák kormányt, hogy mondja fel a szlovák–magyar alapszerződést, mert a státustörvény egyértelművé tette, Magyarországnak és a Magyar Koalíció Pártjának egyetlen szándéka van: bekebelezni a Felvidéket.
Egyedül a Polgári Konzervatív Párt állt ki a magyarok mellett. Peter Tatár parlamenti képviselő a párt hétfői sajtóértekezletén kijelentette: mindenkinek alapvető joga magyarnak vallani magát, éljen a világ bármely részén, s mindenkinek, aki magyarnak vallja magát, szabad elhatározása, hogy élni akar-e bármilyen lehetőséggel, amely magyarságából adódik.
Érdekes véleményt fogalmazott meg Vladimír Meciar, a legerősebb szlovák politikai tömörülés, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke, aki szerint semmi nem fogadható el a magyar státustörvényből, ami Szlovákia területén lenne hatályos, minden elfogadható viszont, amit Magyarország saját területén biztosít a határon túli magyaroknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.