Valószínűsíthető, hogy veszít majd a tervezett próbaperen az a magyar–ausztráliai kettős állampolgárságú férfi, akinek tilosban parkoló autóját korábban elszállíttatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A jogszabály szerint ugyanis 72 órán belül nem köteles értesíteni a rendőrség tilosban parkoló kocsijának elszállításáról a tulajdonost. A férfi egyébként Debrecenben, az interneten várja azok jelentkezését, akik hasonlóképpen jártak mint ő: autójuk helyett csak gépkocsijuk hűlt helyét találták, és senki nem értesítette őket arról, hogy azt a rendőrség szállíttatta-e el hivatalosan vagy pedig ellopták.
Dézsi Mihály alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, hogy három nap elteltével viszont a rendőrségnek kötelessége kiderítenie a gépkocsi rendszáma alapján annak tulajdonosát, és értesíteni őt arról, hogy az autója melyik telephelyükön vehető át. Elmondta azt is, hogy az autóelszállítást egy cég végzi, amelynek a rendőrség adott erre megbízatást. Az elszállítás előtti pillanatokban a helyszínen rendőr is tartózkodik – ő állapítja meg a szabálysértés tényét, ő teszi a feljelentést és ő viteti el az autót.
Már a Digitális Polgári Köröket is lemásolják
