Ráday szerint jogsértő a Terror Háza építése

Hírösszefoglaló
2002. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Terror Háza múzeum létrehozását nem kifogásolja a főváros, de elfogadhatatlannak tartja a jogszerűtlen és az önkormányzat tulajdonosi érdekeit sértő, manipulatív előkészítő munkálatokat – mondta tegnap Ráday Mihály.
A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának alelnöke szerint az önkormányzat akár el is bontathatná a rendeletével ellentétes, szabálytalanul kezelt építményeket. Ezt a lépést azonban a főváros el akarja kerülni – tette hozzá. Ráday Mihály jogszerűtlennek tartja, hogy a kerület jegyzője az építési engedélyt nem küldte meg a fővárosnak, így az értelemszerűen fellebbezni sem tudott ellene az erre biztosított határidőben. Jelenleg egyébként a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vizsgálja az ügyet.
Az engedélyek kiadását korábban sem a VI. kerületi főépítész, sem pedig a helyi tervtanács nem támogatta. Ugyanakkor Farkas György, Terézváros fideszes polgármestere és a kerület jegyzője egyetértett az átalakításal. Az SZDSZ-es városatya megjegyezte: a várostervezési bizottság még decemberben több feltétellel, de szinte egyhangúlag döntött a kivitelező által benyújtott kérelmekről. Az aszfaltburkolat gránitlapokra cseréléséhez hozzájárultak. Ahhoz azonban nem, hogy a járdaszegély sarkát levágják és megállási tilalmat rendeljenek el a ház előtti szervizúton, valamint a közlekedést nehezítő pengefal építéséhez sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.