A kezdeti kétkedést és a múltból adódó nosztalgia érzését a bizakodás öröme váltotta fel – ahogy közeledett a márka legendás pályafutását lezáró dátum, úgy emelkedett az euróval szembeni bizalom Németországban. A Berlinben lezajlott szabadtéri szilveszteri mulatság csúcspontját így nem véletlenül képezte az a jelenet, amikor a szövetségi bank elnöke a brandenburgi kapunál átadta az első új bankjegyet – tízeuróst – a pénzügyminiszternek, Hans Eichelnek. Az ünneplők fülében pedig ott csengett számtalan pénzügyi szakértő ígérete: „Az euró hamarosan olyan kemény valuta lesz, mint a dollár.”
Az első gyakorlati tapasztalat viszont csökkentette a lelkesedés lángját, és azt a meggyőződést sugallta a polgároknak, hogy a híresnek tartott „német szervezés” már nem a régi. Amíg ugyanis számos EU-nemzet törvényben kötelezte a vállalkozókat arra, hogy a nyolchetes átmeneti időszak alatt még elfogadják a „kiselejtezett” pénznemet – lírát, guldent, frankot –, addig Berlin ilyen szabályt nem hozott. Mindössze a Kiskereskedők Szövetségének százezer tagja tett ígéretet arra, hogy február 28-ig elfogadja a márkát. Ehhez pedig nem mindenki tartja magát. A chemnitzi pék hasonló álláspontra helyezkedik, a frankfurti papír- és írószer-kereskedő pedig kitette a táblát: „Nálam az euró az egyedüli fizetési eszköz.” Az egyik bártulajdonos költői hajlamáról tett tanúbizonyságot a következő óva intéssel: „Ha euród nincsen, mehetsz tovább, kincsem.” A pénzintézetek, úgy látszik, időben megérezték a fenyegető helyzet veszélyét, a német nagyvárosokban számtalan bank megnyitotta fiókjait a tegnapi ünnepnapon is, hogy ha az euróra átállított automaták nem működnének zavartalanul, akkor „gyorssegélyről” gondoskodjanak.
*
A német fogyasztóvédelmi szövetség december végi tanulmánya megerősíti a számos megfigyelő által tavaly szeptember óta érzékelt irányzatot, elsősorban az élelmiszerek piacán: a boltok, a kereskedelmi hálózatok nagyvonalú fölkerekítésre használták ki az átszámítást. A drágulás egyes termékeknél eléri a 20 százalékot is.
Azeri videó került elő a Fradi stadionjából, emiatt háborgott Robbie Keane
