Röviden

MTI
2002. 01. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végső búcsú Ember Máriától
A 71 éves korában elhunyt Ember Mária írótól szerdán vettek végső búcsút családtagjai, barátai, pályatársai, közéleti személyiségek, közöttük Göncz Árpád volt köztársasági elnök Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben. A temetésen részt vevő Staffan Carlsson svéd nagykövet köszönetet mondott azért, hogy Ember Mária a svéd külügyminisztérium felkérésére rendszerezte a második világháborúban zsidó életeket megmentő Raoul Wallenberg személyi jegyzeteit. (MTI)

Kokainfogás Milánóban
Mintegy 335 kilogramm, 43 millió euró (1 euró = 244 forint) értékű tiszta kokaint foglaltak le Milánóban – adta hírül a La Repubblica. A maffiaellenes igazgatóság (DIA) római és milánói nyomozói az akció során letartóztatták a nemzetközi drogkereskedelemmel foglalkozó bűnbanda néhány vezetőjét is. (G. J. J.)

Kifosztották az ecsédi templomot
Összesen ötmillió forint eszmei értékű kegytárgyat loptak el ismeretlenek a Heves megyei Ecséd római katolikus templomából. A bűncselekményt kedden délután fedezte fel a község plébánosa. Somodi János kanonok, a község plébánosának tájékoztatása szerint a betörők a szentélyből két fából készült, festett angyalszobrot, egy szintén fából faragott, aranyozott, hordozható Szűz Mária-szobrot, hat darab, fából készült gyertyatartót és egy réz szentségmutatót vittek el. (MTI)

Madártetemeket foglalt le a VPOP
Fej és láb nélküli védett madártetemekre bukkantak a vámosok egy Magyarországra érkező olasz állampolgár gépkocsijában szerdán délelőtt, az ártándi határátkelőnél. A 3 gerle, 6 pacsirta és 11 rigó tetemét a vámhatóság lefoglalta. Az olasz állampolgár ellen természetkárosítás bűncselekményének alapos gyanúja miatt eljárás indult. (MTI)

Meghalt a személyi számítógép feltalálója
Elhunyt a személyi számítógép feltalálója, Pier Giorgio Perotto. Az olasz mérnököt 71 éves korában, szerdán Genovában érte a halál. Az Olivetti cég mérnökeként 1965-ben készítette el az első készüléket, amely a Program 101 nevet viselte, valamint a mágneskártyát. 1991-ben a milánói Tudomány és Technika Múzeumának rangos Leonardo Da Vinci-díjával tüntették ki. (MTI)

Aláírás az olimpiáért
Schmitt Pállal találkozhatnak ma azok, akik aláírásukkal is támogatni kívánják, hogy Budapest rendezze a 2012-es nyári olimpiai játékokat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Budapesten, a II. kerületi Mammut 2 bevásárlóközpont földszinti aulájában várja az érdeklődőket. Az aláírás-gyűjtési kampányt a Fidesz-Magyar Polgári Párt indította. (OS)

A skandináv lottó nyerőszámai
Első sorsolás: 5, 15, 17, 21, 27, 30, 34. Második sorsolás: 2, 8, 9, 13, 21, 25, 34.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.