Segítség erdei vasutaknak
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 2002-ben 110 millió forintot különített el az állami erdei vasutak működésének támogatására kiírt pályázatra. Az országban 15 erdei vasút működik, évi csaknem 800 ezer utast szállítva. (MTI)
Tiltakozás a UPC díjemelése miatt
Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt bejelentést tett az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) az egyik legnagyobb hazai kábeltévé-szolgáltató, a UPC Magyarország Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál. Fogyasztói bejelentések alapján az OFE arról értesült, hogy a kábeltelevíziós szolgáltatócégek egy része jelentős mértékben, jóval az inflációt meghaladóan emelte ez év január 1-jén az előfizetői díjakat. Az OFE szerint a szolgáltatói önköltségek nem emelkedtek oly mértékben, mint a szolgáltatási díjak. Az OFE hasonló lépésre készül az EMKTV Kispest ellen is. (MTI)
Számítástechnikai bevételnövekedés
A számítástechnikai szolgáltatók és szolgáltatások ágazat 2000-ben nettó 262 milliárd forint árbevételt ért el, ami 8 százalékkal nagyobb az 1999. évi 244 milliárd forintnál – derül ki a KSH kiadványából. Az export 1999-ben 21 milliárd, 2000-ben pedig 28 milliárd forint volt; az előbbi összeg 66, míg az utóbbi 32 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az elemzés szerint az ágazat nemzetgazdasági súlya folyamatosan nő, s közelít az egy százalékhoz. A bruttó hozzáadott érték létrehozásában is bővülés tapasztalható. (MTI)
Az év logisztikusa: Iszak Tibor
A Raaberfreight (Rf) Kft. vezérigazgatóját, Iszak Tibort választotta meg az év logisztikai szakemberének a Navigátor logisztikai folyóirat szerkesztőbizottsága. A díjazottat a múlt évben harmadszor választották meg a Magyar Szállítmányozók Szövetsége társelnökének, valamint a nemzetközi szövetség mexikói kongresszusán a FIATA alelnöke lett. (MTI)
Román infláció
Túllépve a kormány eredeti, 25-27 százalékos inflációs célkitűzését, 30,3 százalékos fogyasztói áremelkedési ütemmel zárta 2001-et a román gazdaság. Az idei évre 22 százalék alatti inflációt irányoztak elő, s azt 2004-ig egyszámjegyűre tervezik leszorítani. A román inflációs célkitűzések a Nemzetközi Valutaalappal egyetértésben születtek. (MTI)
Dagadó Enron-botrány
A csődbe ment Enron felső vezetése hónapokkal az összeomlás előtt több mint egymilliárd dolláros részvénycsomagot adott el – jelentette a The New York Times tegnap. A lap szerint egy New York-i bank – amely az Enronnál szakszervezeti pénzalapokba fektetett – azt veti a menedzserek szemére, hogy már korábban ismerve a cég kényes pénzügyi helyzetét, azt kihasználták, s szép pénzeket kerestek. Eközben a csőd miatt a vállalat több ezer alkalmazottja számára egész életén át gyűjtött megtakarítás vált semmivé. (MTI)
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
