Régi-új vezető a Pax Romana élén
Immár harmadik alkalommal választotta elnökévé Horányi Özsébet a Magyar Pax Romana, amelyre azért került sor, mert a régi-új elnök tavaly ősszel lemondott tisztségéről. A szervezet hazai működésének tízéves jubileumán összehívott ünnepi közgyűlése után Horányi Özséb elmondta: a jelölőbizottság csak őt terjesztette fel a tisztségre, s a tagok nagy többséggel személye mellett döntöttek. Korábbi távozásáról azt közölte: úgy érezte, a keresztény elvek alapján működő szervezet tevékenységében megbomlott az egység. A közgyűlés azonban most megerősítette: továbbra is egyesületi formában, az 1998 májusában elfogadott irányelvek szerint működnek. (MTI)
A megye napját ünnepelte Somogy
Ötszáznégy éve, 1498. január 6-án – a megyék közt elsőként – címer- és pecséthasználati jogot adományozott Somogy vármegyének II. Ulászló. A jeles napra emlékeztek a hét végén Somogyban. Szombaton a megyeházán heraldikai konferenciát tartottak, ezt követően felavatták az ország első címertermét. Ebben Somogy 244 településének címere és a településeket bemutató somogyi almanach látható. Nagyatádon a megyei önkormányzat rendezett ünnepséget, amelynek szónoka Papp Lajos, Széchenyi-díjas szívsebész, a Dél-dunántúli Szívcentrum igazgatója volt. A rendezvényen átadták a Somogyért és a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket. (G. J. A.)
Polgármestert választott Heréd
Lapzártánkig nem érkezett meg az eredménye a Heves megyei Heréden tegnap tartott időközi polgármester-választásnak. Tavaly szeptember 30-án, egészségügyi okokból lemondott tisztségéről Temesvári József, az önkormányzat korábbi vezetője. A 2050 lakosú község 1631 szavazásra jogosult polgárának három jelölt közül kellett kiválasztania a falu első emberét. Két független jelölt és a képviselő-testület egyik jelenlegi tagja – a Klub 2000 Baráti Egyesület színeiben – versengett a posztért. A szavazáson érvényességi küszöb nincs, az lett a polgármester, aki az urnák este hét órakor történő zárásáig a legtöbb voksot kapta. (MTI)
Püspökké szentelik Szabó Tamást
Paskai László bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek január 12-én, szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában szenteli püspökké Szabó Tamást, akit II. János Pál pápa katolikus tábori püspökké nevezett ki. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az elmúlt év november 28-án közleményben jelentette be a katolikus egyházfő döntését a pápai prelátus püspöki kinevezéséről. A pápa Ladocsi Gáspár korábbi tábori püspököt egészségügyi okok miatt, saját kérésére mentette fel, s az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. (MTI)
A Fehér Házban
