Röviden

MTI
2002. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztításra vitték el a Haydn-emlékművet
BUDAPEST. A Budapest Galéria munkatársai a napokban elszálíttatták a Horváth kertből Kocsis András 1960-ben készült Haydn-emlékművét. Szilágyi András, a galéria köztéri szobrokért felelős osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a beszivárgó víz miatt a burkolóelemek kimozdultak, ezért az emlékmű balesetveszélyessé vált. A Budapest Galéria a burkolóelemeket letisztíttatja, és ahogy a fagy engedi, az emlékművet visszaépítik a helyére. A fejújításkor a zeneszerző mellszobrát letisztítják, de restaurálni nem kell a művet. A helyreállítás mintegy hárommillió forintba kerül. (O. E.)

Egymilliárd forintot költ beruházásra Angyalföld
XIII. KERÜLET. Több mint egymilliárd forint jut az idén a XIII. kerületi önkormányzat költségvetéséből intézményhálózati beruházásokra. Ebből 750 millió forint fejlesztésre, míg 260 millió felújításokra. A jóváhagyott tervek szerint 300 millió forint értékben épít sportcsarnokot az önkormányzat a Rozsnyai utcai Láng Sporttelepen, az egyik háziorvosi rendelő ügyeleti blokkjának kialakítására pedig 82 millió forintot fordítanak 2002-ben. Bővül a Jakab József utcai gondozóház, és megújul több általános, illetve középiskola is. (P. G.)

Bértárgyalások a BKV-nál
BUDAPEST. Csak a tavalyi év teljesítéséről tárgyalt a BKV vezetése a szakszervezetekkel a tegnapi bértárgyaláson. Menyhért László vezérigazgató-helyettes elmondta: egyelőre még csak a tavalyi év teljesítését tekintették át. Az idei évre vonatkozó béremelési javaslatát hétfőn terjeszti elő a cégvezetés: várhatóan a 6,5 százalékos inflációnál magasabb összeget javasolnak majd. Gazdag József, a Fővárosi Autóbusz Üzemek Szakszervezetei Szövetségének elnöke közölte, a cégvezetés javaslatának ismeretében teszik majd meg ajánlatukat, azonban az inflációnál magasabb emeléshez ragaszkodnak. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.