Stílusok

A budapesti lét kiemelkedően kellemetlen pillanata, amikor a polgár orra előtt – némi bőrfoszlányt magával ragadva – összecsukódik a metrószerelvény ajtaja. Mivel az aktus a nagy nyilvánosság előtt zajlik – odabentről kárörvendően vigyorognak kifelé a szerencsésebb utastársak –, a szituáció elviselése fejlett intelligenciát kíván, s a mutatott magatartás őszinte jellemábrázolás is egyben. Sőt politikai hovatartozást is jelez.
A Fidesz–MDF közös lista szavazói rezzenéstelen arccal tekintenek a tovasuhanó szerelvény után. Nem indulnak el tétován sem jobbra, sem balra, mivel jól tudják, hogy életünk ugyan magyar narancs, ám a világban mindennemű sajtóállítással szemben rend uralkodik, így egy-két percen belül érkeznie kell a következő szerelvénynek, amelyre ők, orrhosszal megelőzve a többieket, bizonyosan fölférnek.
A MIÉP-szavazók sem omlanak össze a sors ezen tömegközlekedési csapásának hatására, sőt megkeményítik szívüket, hiszen tisztában vannak azzal, hogy a járaton kívül maradásuk csakis kommunista összeesküvés eredménye lehet. Megigazítják a felsőruházatuk önfeledt rohanásban félrecsúszott zsinórzatát, majd ősmagyarosan szűkre vont szemekkel többször is végigpásztázzák a peront, további összeesküvőket gyanítva az utazóközönség soraiban.
Kevéssé jól viselik az affért a Független Kisgazdapárt szimpatizánsai, mivel az ajtók záródását kirekesztésként élik meg. A kezdeti düh elmúltával összezavarodnak, keresik a helyes irányt, tétován indulnak jobbra, balra, néhányuk megvárja a következő járatot, míg páran inkább beszállnak az ellentétes irányba közlekedő kocsikba. Magatartásuk egyetlen közös vonása, hogy valamennyien vidékre kívánják mind önmagukat, mind a BKV illetékeseit.
Az SZDSZ híveit nem érdekli a dolog, legtöbbjük laza vállrándítással intézi el a lemaradást. A kevesek pedig, akik akaratlanul akár csak egy röpke pillanatra is rosszat gondoltak a főváros vezetéséről, vezeklésként fölkeresik a legközelebbi hajléktalant vagy álkoldust, hogy az esti híradó időpontjában már tiszta lelkiismerettel sajnálkozhassanak Strasbourgba szakadt honfitársaink nehéz sorsa felett.
A szocialista utas is egykedvűen veszi tudomásul a történteket, hiszen megszokta, hogy az események általában elmennek mellette. Lesütött szemmel hátralép néhányat, mivel ez az egyetlen irány, amelyben az eltelt tizenegy esztendő során nem kellett csalódnia. Várakozás közben fölidézi a régi szép időket, amikor a Pártnak köszönhetően még egyetlen ajtó sem csukódott be az orra előtt.