A költségvetés elfogadására érthető okokból hatással volt a terrorizmus elleni harc, de – szakértők szerint szerencsére – a döntéshozók nem hagyták, hogy az afganisztáni tapasztalatokat és a kis, nehezen felderíthető csoportok megsemmisítését előtérbe helyező technikák és módszerek fejlesztése a kelleténél jobban eluralkodjék a büdzsében. Az terrorizmus újszerű kihívásai mellett az Egyesült Államok továbbra is klasszikus értelemben vett nagyhatalom, amelynek készen kell állnia országok és nagy létszámú, korszerű harctéri fegyverekkel felszerelt haderők elleni hagyományos háborúra, és a korábbinál alacsonyabb szinten ugyan, de fenn kell tartania nukleáris elrettentő potenciálját – szűrhető le a döntésből a megfigyelők szerint.
Szervezetileg a legfontosabb változás, hogy tovább csökkentik a rendszeresített technikai eszközök számát, egyes esetekben az azokat használó alakulatokat is megszüntetik, viszont jobban ügyelnek arra, hogy a megmaradó repülőgépek, hajók és szárazföldi járművek hadra foghatósága javuljon, s így szükség esetén rugalmasabban legyenek alkalmazhatók.
A megszavazott pénzek lehetővé teszik a légierő F–22-es és JSF vadászgépprogramjainak folytatását csakúgy, mint a rakétaelhárító rendszerek további tesztjeit. Bush elnök decemberben mondta fel az ezt tiltó szovjet–amerikai ABM-szerződést, amely hat hónapon belül veszti érvényét.
Cinkosok a némák
