Szilveszter ünnepléssel és tragédiákkal

A szokásos módon, tűzijátékokkal, konfettiesővel, no meg pezsgősdugók durranásával ünnepelték az emberek világszerte a 2002. év beköszöntét.

Hírösszefoglaló
2002. 01. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

New Yorkban félmillióan vettek részt a hagyományos, Times Square-i szilveszterezésen – ez volt a legnagyobb rendezvény a városban a szeptemberi terrorakciók óta –, s itt is, akárcsak a világ számos más pontján gyakran felbukkant a kívánság: bárcsak a 2002-es év nagyobb biztonságot, jólétet hozna, mint elődje. Ausztráliában a pusztító tűzvész ellenére egymillióan gyűltek össze Sydneyben, hogy megcsodálják a tűzijátékot, amely a világ egyik legnagyobb ilyen rendezvényének számít.
A kemény hideggel dacolva Berlinben, a város szimbólumának számító brandenburgi kapunál egymillió ember köszöntötte az új esztendőt. Az összegyűltek egy pompás hang- és fényjátékban, no meg tűzijátékban gyönyörködhettek. Németországban – és 11 más európai államban is – 2002 eljövetele a közös nyugat-európai valuta, az euró bevezetését is jelentette, így a két eseményt összekapcsolták: Berlinben például a Bundesbank elnöke éjfélkor adta át Hans Eichel pénzügyminiszternek az első, Németországban forgalomba került euróbankjegyeket. Athénban a hang- és fényjátékot, amelyben központi szerepet kapott az euró szimbóluma, tízezrek nézték. Finnországban a legelszántabbak a mínusz 12 fokos éjszakai hideg ellenére 300 méteres sorban várakoztak a nemzeti bank előtt, hogy elsőként kaphassák meg a bankjegyeket. Párizsban kék színnel, az európai lobogó színével világították ki a francia főváros legrégibb hídját, a Pont Neuf-öt, s pilléreire az euró szimbólumát vetítették.
Az ünneplést számos helyen tragédiák is kísérték. Antwerpenben egy holland férfi kezében véletlenül felrobbant egy petárdákkal teli doboz, s a férfi belehalt sérüléseibe. A Fülöp-szigeteken szintén petárdák miatt vesztette életét egy helyi lakos, majdnem ötszázan pedig megsebesültek az ország különböző településein. A franciaországi Strasbourg városában randalírozó fiatalok 49 kocsit felgyújtottak, s összecsaptak a rendőrökkel: három rendőr és egy fiatal megsebesült. Egy közeli elzászi városkában pedig ismeretlenek pokolgépet helyeztek annak a teremnek a falához, ahol mintegy 150 helybeli, közöttük sok gyerek ünnepelt: kilencen megsebesültek.
***
KÍNÁBAN 29-RE NŐTT A PETÁRDAGYÁRI ÁLDOZATOK SZÁMA. Újabb húsz holttestet emeltek ki tegnap a mentőalakulatok annak a kínai petárdagyárnak a romjai alól, amelyet robbanások sorozata döntött romba még vasárnap. A délkeleti Csianghszi tartományban két napja történt szerencsétlenség áldozatainak száma ezzel hivatalos közlések szerint 29-re nőtt, de vélhetően még számos holttest fekszik a romok alatt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.