Szlovákokkal táncoló

Pataky István
2002. 01. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan érzése támad az embernek a kedvezménytörvény ellen indított baloldali kampány kapcsán, mintha a magyar focit figyelné. Állandóan ismételgetjük, hogy bizony ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni, aztán mégis kiderül: ez még nem a gödör alja. A magyar média nagyvonalúan siklott át egy csütörtöki esemény felett. Az SZDSZ és a szlovák Liberális Demokraták Szövetsége Budapesten közös nyilatkozatot írt alá, amelyben a felek kifejtik, a kedvezménytörvény növekvő konfliktushoz vezetett magyarok és szlovákok között. A két párt visszautasítja, elítéli a szomszédos országokban élő magyarokról szóló jogszabályt.
E hasábokon már több alkalommal utaltunk arra, mennyire hasonlít egymásra a román, szlovák politikai elit, illetve a magyarországi ellenzék hangneme, érvelése a státustörvény megítélésében. Nos, csütörtöktől kezdve nincs többé ok az utalgatásokra, hiszen az SZDSZ ország-világ előtt vállalt közösséget a kedvezménytörvény ellen valóságos hadjáratot folytató szlovákokkal. Lehetne különböző jelzőkkel illetni e közösségvállalást, de semmi értelme. Eörsi Mátyás képviselő érvrendszere, amely szerint a kedvezménytörvény diszkriminatív elemeket tartalmaz és magyarellenes érzelmekre szolgáltat alapot Szlovákiában, önmagáért beszél.
De nézzük csak meg közelebbről, kik is a szabad demokraták szlovák elvbarátai? A párt alelnökeként számon tartott Juraj Svec nevű úriember 1996-ban nyilvános szavazáson támogatta azt az államnyelvvédő törvényt, amelynek egyértelműen kisebbségellenes passzusai nemcsak a felvidéki magyarságot, de egész Európát mélységesen felháborították. Ez az a jogszabály, amely többek között kimondja, hogy az egészségügyben dolgozó, a postai alkalmazott vagy éppenséggel a közszállításban tevékenykedő szlovák állampolgár csakis az állam hivatalos nyelvén bonyolíthatja a munkájával kapcsolatos kommunikációt. A derék Svec úr ugyancsak 1996-ban megszavazta a magyar kedvezménytörvénynél jóval többet nyújtó, határon túli szlovákokról szóló jogszabályt. Az ominózus törvény értelmében csak az élvezheti a kedvezményeket, aki három nemzedékre visszamenőleg tudja igazolni szlovák eredetét. Annak idején Svec úr valahogy nem volt a határon túliak támogatásáról szóló jogszabály ellen. Igaz, véreiről kellett döntést hoznia, tette a dolgát. S hogy teljes legyen a kép a szlovák Liberális Demokraták Szövetségéről, néhány mondatot talán megér a pártelnök személye is. Bizonyos Jan Budaj úr a szlovákiai bársonyos forradalom egyik fő szónokaként vált ismertté, felfelé ívelő politikusi karrierjét azonban igencsak megtépázta az átvilágítás. Mint kiderült, a liberálisok jelenlegi vezetője annak idején együttműködött a belügyi illetékesekkel. Az ottani rendszerváltás becsületére legyen mondva, az átvilágítás következtében Budaj úr néhány éves kihagyásra kényszerült. Aztán visszatért a politikába, s a liberális eszmék mellett kötelezte el magát. Röviden ennyit a magyar szabad demokraták pozsonyi szövetségeséről, bár a csütörtöki eseménynek nem ők voltak a gusztustalanabb szereplői.
Végezetül csak egy mondat a szlovák liberális párt politikai súlyáról. A friss felmérések szerint Budaj és Svec urak formációja egy százalék alatti támogatottságnak örvend északi szomszédunknál. Az SZDSZ-szel közös listát állítva talán bekerülne a pozsonyi törvényhozásba az idén esedékes szlovákiai választásokon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.