Nemsokára a Magyar Nemzeti Földalap Kht. veszi át a földtörvény alapján a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) jogkörét: a felvásárlások beszüntetésére ezért került sor.
Az FM-hivatalok egyelőre nem kaptak írásos utasítást a földfelvásárlások felfüggesztésére. Ám a szakemberek szerint erre már ma sor kerülhet. A felvásárlást tekintve – országosan – átlagosnak mondható Somogy megyében eddig több mint ezer földrészletről érkezett felajánlás, közülük eddig közel százat továbbítottak a KVI-hez értékbecslésre. Szerződéskötés, illetve felvásárlás azonban még nem történt állami részről. Ebben a többi megye is hasonlóképpen áll. A szakemberek szerint a földfelvásárlások felfüggesztése logikus lépés, hiszen a KVI helyett nemsokára – az eredeti elképzelésnek megfelelően – a Magyar Nemzeti Földalap Kht.-hoz kerülnek a felajánlott földek. Imrédy Szabolcs, az FVM szóvivője tegnap közölte: a földalap alapító okirata január utolsó napjáig kell hogy a cégbíróságra érkezzen. Vélhetőleg azonban ez már a jövő héten megtörténik. Ezt követően kezdheti majd meg működését a földalap. A váltás után újra a megyei FM-hivatalokhoz fordulhatnak a földfelajánlók.
OLVASOM!!!!!!!!! „Hetven éve nem tudok semmit a családomról, azt se tudom, hova vannak eltemetve a szüleim”
