Legkésőbb egy hónappal az országgyűlési választások előtt a Kossuth rádió szüneteltetni fogja az Orbán Viktor miniszterelnökkel készített szokásos szerda reggeli interjúkat – közölte Hollós János alelnök. Hozzátette: bár végleges döntés még nem született, várhatóan március első hetétől már nem kerülnek adásba az interjúk. – A közélet többi szereplőjéhez hasonlóan a politikai élet közszereplőjeként a kormányfő továbbra is jelen lesz a rádió hírműsoraiban – fűzte hozzá.
Hollós szólt arról is, hogy január végén egyeztető megbeszélésre hívják az országos listát állító pártok képviselőit, és szándékaik szerint akkor állapodnak meg a választási kampány eseményeiről szóló rádiós tudósításokról.
Merza Jenő, a Kossuth adó főszerkesztője lapunknak elmondta, hogy február elejétől a választásokkal kapcsolatos híreket a többi információtól elkülönítve teszik majd közzé. A tematikus választási műsorok március 20-tól az országgyűlési választásokat megelőző csütörtökig hallhatók majd a Kossuth adón, hétköznap délutánonként 15.05 órától. Vasárnap délutánonként heti választási öszszefoglalóval jelentkezik a Kossuth, míg a voksolás előtti pénteken a pártok listavezetőivel készült műsort közvetítik. – Ha sor kerül a miniszterelnök-jelöltek vitájára, azt terveink szerint élőben adja majd a Kossuth rádió – jelezte Merza Jenő.
Szirányi kilépett. Tegnap közös megegyezéssel távozott a Magyar Rádióból Szirányi János, az intézmény művészeti és produkciós igazgatóságának vezetője. A szerződésbontás február 1-jével hatályos. Ismeretes, hogy 1994-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök – Horn Gyula korábbi miniszterelnök előterjesztésére – a rádió elnökévé nevezte ki Szirányit, aki 1996-ig látta el ezt a feladatot. Tavaly decemberben a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága a Bartók Béla Emlékház igazgatójává nevezte ki az egykori rádióelnököt.
Már a Digitális Polgári Köröket is lemásolják
