A 29 éves M. Attila és a 30 éves H. Gábor tegnap délelőtt rontott be a XIV. kerület, Nagy Lajos király útja 19. szám alatti OTP-fiókba. Egyikük pisztolyt szorongatott, másikuk kezében pedig AK–47-es géppisztoly volt. Földre kényszerítették az ügyfeleket, miközben többször belelőttek a mennyezetbe. A géppisztolyos H. Gábor ekkor sérült meg. Egy másik lövedék, amely M. Attila revolveréből származott, az egyik ügyfelet is eltalálta. Egy harmadik személyt megrugdostak, míg az a pénztárosnő, akinek a halántékához fegyvert szorítottak, rosszul lett. Az álarcosok – információink szerint – hárommillió forintot szedtek össze, majd kihátráltak az OTP-ből és az épület mögött parkoló Zsigulihoz indultak. Ekkor jelent meg a közelben járőröző két rendőr, akik megadásra szólították fel a rablókat. A pisztolyos azonnal letette a fegyvert, és földre hasalt, a sebesült, géppisztolyos társa viszont pillanatokig habozott, majd megadta magát. A rendőrök ezután megbilincselték a két támadót.
Orosz János és Polonyi Attila törzsőrmestereket Kökényesi Antal, Budapest rendőr-főkapitánya még a helyszínelés idején, az OTP előtt megjutalmazta.
Már a Digitális Polgári Köröket is lemásolják
