Az MSZP kormányra kerülése esetén Medgyessy Péter új alkotmány megalkotását kezdeményezi a kétkamarás parlament létrehozása érdekében – erősítette meg tegnap Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács (TÉT) Társadalmi megrendelés című vitafórumán. Az eseményen elhangzott: a civil szervezeteket tömörítő szövetség elkészítette a választások hangnemére és a parlamenti demokráciára vonatkozó „rendelését”, amit valamennyi parlamenti pártnak elküldött véleményeztetésre. Bár a visszaküldési határidő január 20-a, a szocialisták miniszterelnök-jelölje már most támogatásáról biztosította a TÉT valamennyi „rendelését”.
Eszerint Medgyessy Péter – aki egyéb teendői miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen, így csak a témával kapcsolatos nyilatkozatát tudták felolvasni – vállalta, hogy kormányzati pozícióba kerülve olyan új alkotmány megalkotását kezdeményezi, amely magában foglalja a kétkamarás parlament bevezetését. A felolvasott irat szerint Medgyessy továbbá a gazdaságból származó javak igazságosabb elosztását, a „gyűlöletbeszéd” és az antiszemitizmus elleni fellépést ígérte, valamint azt: a kampány során az MSZP nem riválisai lejáratásával, mocskolódással igyekszik megszólítani a választókat.
Szili Katalin kijelentette: a jelenlegi kormánynak mennie kell, mert lejáratta a parlamentarizmust, nem lépett fel a gyűlöletkeltés és a kirekesztés ellen.
Kemény László politológus, a TÉT társelnöke kijelentette: arra kérik a lakosságot, ne szavazzon azokra a pártokra, amelyek vezetői nem tesznek Medgyessy Péteréhez hasonló nyilatkozatot. – Aki ugyanis ezt nem teszi meg, az nem vállalja fel, hogy ne legyen antiszemitizmus, nem vállalja fel a kisebbségek és civil szervezetek képviseletetét biztosító kétkamarás parlamentet – jelentette ki Kemény László.
*
Nem mehetett be Debrecen egészségügyi intézményeibe az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke, mert – mint tegnap egy debreceni gyógynövényboltban tartott sajtótájékoztatóján elmondta – az ellenzéki politikusok nem kívánatos személyek a cívisvárosban. Kökény Mihály beszámolt róla, hogy az egészségügy helyi sajátosságairól, a kórháztörvény hatásairól és a magyar–román miniszterelnöki egyetértési megállapodásnak az egészségügyi következményeiről szeretett volna a helyi egészségügyi intézményekben tájékozódni. A fortélyos félelem igazgat Debrecenben, ami rég letűnt idők emlékét idézi – mondta a politikus, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy „három hónap múlva vége lesz ennek a rémálomnak”.
Egész Amerikát megrázta ez a döbbenetes hétfői sportbotrány
