Thürmer és az ifjúság

Kampányplakátot helyezett el a Munkáspárt az ország száz különböző pontján, hátha megbizseregteti lelkünket a kertek alján lapuló demagógia. Kádár János néhai MSZMP-elsőelvtárs, illetőleg az úttörővasút életének egy pillanata látható a megatranszparensen, alatta a kriptodemagóg kérdés: Mikor volt jobb fiatalnak lenni?
Az óriásplakátok egyik felén maga Kádár János látható, amint éppen ott örvendezik az ötvenhét május elsejei csapatban a Városliget szélén, ahol virslit és kőbányai sört mértek a luftballonos felvonulóknak. Boldogtalanoknak valószínűleg fogalmuk sem volt arról, hogy a kacsingató Jani bácsi időközben csúcsra járatta a kisfogházi bitófát.
(Nagyjából ekkor – ötvenhét tavaszán – kezdett el akasztatni az MSZMP kacsingatós Kádár Jánosa, tessék megszámolni a kopjafákat.)
Thürmer Gyula áll most előttünk, Kádár János kampánymenedzsere, ő fogja tisztára mosni a mosolygós pártvezetőt, a Nagy Sakkozót, aki egyébként igen bugris volt, se ragozni, se alanyt állítmánynyal egyeztetni nem tudott.
Annál ügyesebben ült Grisa páncélosának tanktornyánál ötvenhat november negyedikén befelé jövet.
Mikor volt jobb fiatalnak lenni? – kérdi Thürmer Munkáspárt, és én nagyon félek, hogy megüt a guta, ha ilyen, úgynevezett politikusokat látok magam előtt. Akik a Tanácsköztársaság szobránál teszik le a virágokat, a sorozatgyilkos Szamuely emlékének áldoznak, Kun Béla munkásságát méltatják.
Erre a kampányplakátra oda kellett volna biggyeszteni a háromszázegyes parcella fényképét, a kötélhurokkal megfojtott Tóth Ilonka utolsó portréját, a gyermekember Mansfeld Péter kétségbeesett tekintetét. Százakét a bitófáról, tízezrekét a börtönökből…
Nem baj, hadd szóljon csak a Thürmer-kampány, maga ejti kétségbe a hallgatót. Az idő majd rendet csinál.