Tiltakozás a papoknak írt levél miatt

Mind a római katolikus egyház papsága körében, mind a református és az evangélikus egyház lelkészei között visszatetszést váltott ki Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje karácsonyi levele. Tegnap nyílt levélben tiltakozott egy celldömölki református lelkész is.

2002. 01. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az óév végén a miniszterelnök-jelölt a három történelmi egyház papjainak üdvözlőlevelet küldött, amelyben összefogásra buzdít, és szolgálatuk „közös gyümölcsére” hívja fel a figyelmet. Több katolikus pap jelezte: értetlenül fogadta, hogy az egykori, ateista elveket valló MSZMP prominense milyen „közös hitről” ír levelében. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke károsnak tartja, hogy a kampányban fel akarják használni az egyházakat.
Szentpály-Juhász Imre celldömölki református lelkipásztor tegnap nyílt levélben bírálta Medgyessy kampánylevelezését. „Levele sok szolgatársammal együtt engem és számos jó érzésű hívő embert fölháborított” – áll a levélben.
A levélíró úgy véli: Medgyessy és a szocialista párt nem írhat őszintén ilyen levelet vallásos embereknek. „Ön egy olyan pártot támogat, amely elutasítja és gyengíti azt a közös hitet, amelyre Ön levelében hivatkozik. Van ilyen közös hit Magyarországon, amely sokunkat, keresztényeket és keresztyéneket összeköt, de az Ön pártja eddig ennek ellene tett.” Példaként említette, hogy „korábban eltörölték a hitoktatás állami támogatását, nem támogatták az egyházalapítás komolyabban vételét célzó törvényjavaslatot”.
A levélíró szerint „annak a logikának, amit az Ön pártja ebben az ügyben képvisel, az felel meg, hogy Ön karácsonykor nemcsak katolikusokhoz, reformátusokhoz fordul, hanem a boszorkányok egyházához, a szcientológusokhoz, a sámán vallás képviselőihez, és így tovább. Velük is közös a hite és az erőfeszítései, miniszterelnök-jelölt úr? Szívesen megtudnám, hogy hány darab, magát egyháznak nevező közösség vezetőinek és tagjainak írt a szent ünnepen?
Minden, Magyarországon egyházként bejegyzett szervezetnek? Vagy válogatott közöttük? Ha igen, milyen szempontok szerint és miért?” A levélíró azt is tudakolja: Medgyessy és pártja miért állítja szembe a nyolcvan éve elszakítottságban élő kisebbségi magyarokat a honi magyarokkal? Miért építi a státustörvény elleni propagandát az emberi önzésre, kisemberek félelmeire, olcsó gyűlöletkeltésre? – kérdezi Szentpály-Juhász Imre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.