Több milliárd hajléktalanellátásra

MTI
2002. 01. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szociális ellátás egyetlen területén, így a hajléktalanellátásban sincs pénzhiány – jelentette ki Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára szombaton. Mint ismert, pénteken válságstábot alakított több, a hajléktalanok ellátásával foglalkozó budapesti szervezet, hogy együttesen tárgyaljanak a Szociális és Családügyi Minisztérium illetékeseivel a kialakult helyzetről. Pénteki közleményük szerint a minisztérium által póttámogatásként kilátásba helyezett tizennégymillió forint nem érkezett meg a szóban forgó szervezetekhez, mert a pénz felhasználásáról a tárca még nem kötött szerződést velük. A helyettes államtitkár erre reagálva hangsúlyozta: a válságstábnak a fővárossal kell tárgyalásokat kezdeményeznie, mert az ellátási kötelezettség a fővárosi önkormányzaté. Lakner Zoltán szerint a budapesti helyhatóság az elmúlt tíz évben felelőtlenül és alacsony szakmai színvonalon szervezte meg a hajléktalanellátást. Ezért kellett két évvel ezelőtt külön 150 milliós gyorssegéllyel az önkormányzat segítségére sietni – jegyezte meg Lakner Zoltán, majd hozzátette: két éve 52 álláshellyel segítették ki a fővárosi önkormányzatot, mert olyan szállásai is voltak, ahol egyetlenegy szakképzett személy sem dolgozott.
Hozzátette: az ellátás jelentős részét központi forrásból finanszírozzák. Tavaly 550 millió forintot fordítottak hajléktalanellátás-fejlesztésre és kétmilliárd forintot biztosítottak a működési költségekre. A helyettes államtitkár elmondta: az ellátásban részt vevő civil szervezetek jelezték, hogy elegendő számukra, ha csak a jövő héten kötnek szerződést. Várjuk őket szeretettel, a pénz rendelkezésre áll – tette hozzá a tárca helyettes államtitkára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.